Néhány fiatalnak például támadt egy egyszerű, de nagyszerű ötlete, és létrehoztak egy olyan platformot, amelynek segítségével jóval kevesebb élelmiszer kerül a kukákba, ami egyszerre hasznos vásárlóknak és a vendéglátósoknak, közben pedig még a környezetünkért is sokat tesz.
Nem másról, mint a Magyarországon már 14 városban elérhető Munchról van szó. Hogy milyen út vezetett ennek a nagyszerű kezdeményezésnek a megszületéséig, mely alapelvek szerint működnek, és miért olyan hasznos, ha lehetőség szerint esetleg te is használod a platformot, arról ők maguk meséltek.
Mikor és minek hatására indult el a Munch? Mennyi időbe telt a megvalósítás?
A Munch-ot négy, saját vállalati tapasztalattal rendelkező egyetemista alapította 2020 nyarán. Volt, aki 17 éves korában 2000 fős kulturális eseményeket szervezett, majd egy start-upot épített föl, ami 700 ezer dollár tőkét vont be, és volt, aki a legnagyobb tanácsadói cégeknél dolgozott. A közös az volt bennük, hogy mindannyian első kézből szembesültek az ételpazarlás problémájával. Volt, aki a szomszédjában lévő pékségnél látta folyamatosan, hogy zacskószámra dobják ki péksüteményeket, és volt, aki a konferenciák és rendezvények során találkozott ezzel a jelenséggel. Olvass még a témában
3 dolog, amiért a nőket megszégyenítik, a férfiakat meg megdicsérik
Introvertált vagy? Erre a 6 dologra van szükséged otthon – lakberendezők és kutatások szerint
„Ha sírt, azonnal ment a pofon” – Így sebzi meg egy anya a fia lelkét
Mennyire ismered a halloweeni babonákat és szokásokat? Tedd próbára a tudásod!
Az élelmiszeriparágat forradalmasító ötletnek nem kellett sok idő – az alapítók első találkozása után egy hónappal már üzemelt a weblap, és két hónapra rá az applikáció. Az alapítók ma négy területen dolgoznak a Munchon belül: kommunikáció, IT, sales és business development. Azóta a csapat tizenhat fősre bővült, melynek tagjai különböző szakmai, társadalmi és kulturális háttérrel rendelkeznek, a nemek megoszlása 50-50%. Ez generálja a legtöbb kreatív energiát, hiszen a legjobb ötletek különböző nézőpontok harmonizálásával születnek.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






