Az a ritka együttállás, amiben jelenleg a Jupiter és a Szaturnusz áll, már önmagában is feszültséget okoz, mivel mindketten karma bolygókként szerepelnek az asztrológiában, ráadásul hatásuk alapvetően ellentétes. Ez a hétköznapokban láthatatlan, vagy máskor nagyon is látható feszültségként mutatkozik meg. A változások egyik napról a másikra jelentkezhetnek: szegénység-gazdagság, siker-kudarc, bizalom-bizalmatlanság, szomorúság-öröm, optimizmus-pesszimizmus áll egymással szemben.
A mostani találkozó azért is különleges, mert bár a Jupiter és a Szaturnusz 20 évenként találkozik, a legutóbb 200 évvel ezelőtt voltak együtt levegő jegyben. Csaknem 800 év telt el azóta, hogy ilyen közel volt egymáshoz a két bolygó.
December 21. különösen nagy forduló ebben az évben. A csillagászok szerint 794 éve láthattuk utoljára ilyen közel egymáshoz a Jupitert és a Szaturnuszt. Ezen a napon indul el a Bak hava, és hogy, hogy nem, éppen erre a napra esik a téli napforduló is. Olvass még a témában
Apró nyomok nagysága – Momentumok, amikre örökre emlékezni fogok
Kevesebb cukrot fogyasztanál? Ezt a hibát ne kövesd el, mert borul a diétád
Nem én vagyok túlérzékeny: a pillanat, ami emlékeztetett, hogy a családomtól hiába várok érzelmi érettséget
Várni a tökéletes pillanatra vagy bízni a sorsban? Hiányzik egy négylábú családtag itthonról
December 21-én pontot teszünk 200 év végére, ami rettenetesen sok idő, ez a nap hihetetlen mennyiségű történelem és átalakulás lezárást jelenti.

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






