Az utcafrontról zárt kerítést építettünk, azonban a szomszédjainktól nem akartuk teljes elszeparálni magunkat, hiszen nagyon jó a kapcsolatunk. Ugyanakkor azt sem szerettük volna, ha emiatt kevésbé intim az udvarunk – alternatív megoldásként szolgáltak az élő kerítések, amik úgy tudják kizárni a kíváncsi tekinteteket, hogy igazán buja és természetes összképet jelentenek.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A kertészettel foglalkozó boltokban sorakoznak azok a mozgatható, kerti elemek, amik alkalmasak arra, hogy könnyedén priváttá tedd az udvarodat. Ezek nem csak magasságuk miatt felelnek meg a célra, hanem mert a kialakításuk eleve kicsit zárt, sűrű – már ez is fokozza az intimitás érzését.
Szerencsére könnyű fokozni a hatást és élővé tenni a kerítést, hiszen ezekre az elemekre bármikor futtathatsz virágokat. Ehhez rögzíteni kell őket a földön, vagy tartóládák mögé kell tenni a többnyire fából készült elemeket. Ha biztosabb tartást szeretnél, már vásárolhatsz olyan darabokat is, amikhez eleve tartozik egy méretes ültető láda, így erre sem lesz gondod.
2/7 Beültethető növényfalak
A növényfalak nagyon divatosak most a lakberendezésben, azonban nem csupán a házon belül, hanem kívül is egyaránt praktikusak. Növényfalakat kialakíthatsz mozgatható elemek segítségével is, így nem kell fixálnod őket, hanem kedvedre mozgathatod az egyes darabokat.
Ha a rendelkezésedre álló réseket, vagy a kaspókat töltöd meg a növényekkel, akkor pedig az ültetőládáról is lemondhatsz. Persze bármilyen kerítés, falrész alkalmas arra, hogy növényfal váljon belőle, és az oldalra növő, esetleg futó virágok intimebbé tegyék a területet.
Az egyik legismertebb és legnépszerűbb élő kerítés a sövény. Nem véletlenül! Számos növény alkalmas arra, hogy sövényként is funkcionáljon, így széles palettáról válogathatod ki a számodra legideálisabbat. Egész biztos, hogy találsz olyat, aminek az igényei megfelelnek a te kertedben adott körülményeknek, ráadásul még esztétikusak is számodra.
A sövények között akadnak gyorsan- és lassan növő, terebélyes, vagy inkább magasra törő, örökzöld és lombhullató változatok is, úgyhogy érdemes gondolnod rájuk, ha természetes telekhatárra, privátszférára vágysz.