Ha létezne kívánságokat teljesítő aranyhal, szinte biztos, hogy sokan ugyanazt kívánnánk: hadd utazzunk vissza a gyerekkorunkba csak még egyszer. Hiszen akkoriban az élet gondtalan volt, és nagyon izgalmas: a születésnapok, a suli első napja, de még egy szimpla bevásárlókörút is igazi kaland volt. És legfőképpen a karácsony! Az év legszebb ünnepe gyerekként valami egészen másról szólt, mint felnőttként, és ez az a varázs, amit az évek során elveszítünk. Mert sajnos akaratlanul is átalakul a karácsony, ahogy felnövünk.
Gyerekként még az volt az izgalmas része a decemberi szezonnak, hogy jön a Mikulás, majd a Jézuska, felnőttként viszont már inkább az hoz minket lázba, hogy végre együtt tölthetünk pár napot a családunkkal, munka nélkül. Hogy nem kell bemenni dolgozni (jobb esetben), és mind együtt lehetünk, miközben nevetünk, beszélgetünk, és újabb emlékeket gyűjtünk.

Míg gyerekként az ajándékok csigázták fel a figyelmedet, addig felnőttkorodban már téged is az érdekel jobban, hogy a többiek mit szólnak a meglepetésekhez. Mert rájössz arra, hogy bár kapni jó érzés, adni még sokkal jobb.
A karácsony stresszes oldala
Amikor kicsi voltál, biztosan te is lelkesen készültél az ünnepekre, és meglepted a szüleidet saját készítésű rajzokkal. Felnőttként ez már sokkal nehezebb, hiszen kitalálni a tökéletes ajándékot (elfogadható áron), és ezt megszerezni nem egyszerű feladat. Sőt, sokak számára ez roppant stresszes, hiszen bonyolult időt találni a vásárlásra, a tömött plázákban a legtöbben pedig hamar fel is adják. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 24. a numerológia szerint: anyagi és lelki egyensúly
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
Teszteld: Melyik őszi bekuckózós hangulat passzol hozzád?
A nőknek még mindig szégyellniük kell magukat azért, mert van testük?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






