Közös ismerősökön keresztül
Ha van még pár dolog benned, amit nem mondtál el a szakításnál, meglehet, hogy úgy próbálod ezt az exed tudtára adni, hogy a közös ismerőseiteknek beszélsz róluk.
Reméled, hogy majd továbbadják neki, és minden visszajut hozzá.
De ez nem vezet jóra. Olvass még a témában
„A közöny az utolsó szeg a házasság koporsójában” – mikor tudtad, hogy a házasságodnak annyi?
„Pár év alatt lett dögösből öregasszony” – Férfiak brutális vallomásai a feleség öregedéséről
„Nem dicséred meg és úgy érzi, ő sosem lesz elég” – Ezért csal meg a pasid
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
Egyrészt a srác azt fogja hinni, hogy manipulálni próbálod őt, sőt, akár még szólhat is neked amiatt, hogy ne beszéld ki a kapcsolatotokat.
Másrészről pedig te sem leszel képes így továbblépni, hiszen folyamatosan kapaszkodsz a múltadba.
Reménykedsz, de a végén nem jöttök össze, amit nagyon nehéz feldolgozni.
Következő cikkünkAz alábbi 5 oka lehet annak, hogy az exed még mindig nem lépett tovább a szakítás utánEgy szakítás után többnyire az a felállás, hogy az egyik fél szép lassan elkezd továbblépni, míg a másik reménykedik az újrakezdésben, és nem képes elengedni az exét. Ha te azt látod, hogy a volt pasid a különválás után is keres téged, találkozna, és láthatóan nem lépett tovább, úgy az alábbi okok állhatnak ennek hátterében.…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






