Bemutatok három olyan zöldséget, amelyeket mindössze két óra alatt savanyíthatunk meg a hűtőben. Ezek a lilahagyma, az ázsiai stílusú uborka és a retek – mindhárom gyorsan elkészíthető és számos ételhez passzol.
Lilahagyma savanyítása
A lilahagyma az egyik legaromásabb és legkönnyebben savanyítható zöldségféle. Az elkészítéséhez szükség lesz egy nagyobb lilahagymára, két evőkanál almaecetre, egy evőkanál cukorra, és egy csipet sóra.
Elkészítése: Olvass még a témában
„Túl hangosan nevettem” – Mi az, amiért a nők elnézést kérnek, a férfiak viszont soha?
„Majd ha annyi idős leszel…” – az egyik legbosszantóbb mondat, amit egy fiatal hallhat
„Ha ezt rendeli az étteremben, rögtön tudom, hogy igazából nem gazdag” – Ultragazdagok mesélnek arról, mi leplezi le, aki csak gazdagabbnak akar tűnni
Ezt hozza 2026. október 29. a numerológia szerint: biztonság és szilárd alapok
- Szeleteljük vékonyra a lilahagymát, majd helyezzük egy befőttesüvegbe.
- A hozzávalókat keverjük össze, majd öntsük a hagymára.
- Hagyjuk a hűtőben pihenni két órát, hogy az ízek jól összeérjenek.
Ez a savanyított hagyma különösen jól illik hamburgerekhez, tacohoz és grillezett húsokhoz. A hagyma édeskés ízével és enyhe savanyúságával tökéletesen kiegészíti a szaftos ételeket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






