2020 nem kuka! Az év 5 legnagyobb tanulsága és amiért hálásak lehetünk

2020 nem kuka! Az év 5 legnagyobb tanulsága és amiért hálásak lehetünk

Címlap / Életmód / Lélek / 2020 nem kuka! Az év 5 legnagyobb tanulsága és amiért hálásak lehetünk / 2. oldal

Minden szempontból furcsa és negatív dolgokkal teli esztendőn vagyunk majdnem túl. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy nem ebben az évben fogjuk megtalálni a boldogság kulcsát. Ugyanakkor levonva a megfelelő tanulságokat, ebben az évben is hálásak lehetünk.

#4. tanulság – Semmi sem egyértelmű 

Ami olyan biztosnak tűnt, most nem az, ami pedig bizonytalannak, most erősödik. Semmi sem egyértelmű, minden attól függ, honnan nézzük. A siker nem feltétlenül siker most, és a kudarcokból is fel lehet állni, sőt, építkezni lehet belőlük. 

#5. tanulság – A boldogság és az öröm mindig velünk van

Annak ellenére, hogy most nem a boldogság és az öröm érzése az, ami elsősorban áthat bennünket, ez a két érzés mindig velünk van. Itt, bennünk. Ez a sok bizonytalanság ráébresztett bennünket arra, hogy a körülöttünk lévő emberek és az egészen apró dolgok jelentik a boldogságot és az örömöt. Ahhoz, hogy érezzük ezeket, nem is kell kimozdulnunk a négy fal közül. 

Én, személy szerint járványmentes időben is, minden év végéhez közeledve írok egy listát arról, miért vagyok hálás. Ebben az évben a listám talán kicsit rövidebb a szokásosnál, hiszen a szomorúsággal és a félelemmel vegyült bizonytalanság nehezen engedte, hogy átérezzem, valójában miért is vagyok hálás. Mivel azonban mindennek érdemes a jó oldalát nézni, idén is elkészült a listám. 

skynesher/istockphoto.com

10 dolog, amiért hálás vagyok 2020-ban

  • sokat tanultam önmagamról,
  • többet lehettem a gyermekeimmel,
  • megtanultam sokkal jobban beosztani az időmet,
  • megtanultam, hogy nem kell órákig nézelődni a boltban, gyorsabban is képes vagyok vásárolni,
  • rájöttem, mennyi mindent rendelhetek online,
  • megbizonyosodtam arról, kik az igazi barátaim,
  • közösségi élmények híján sok kreatív dologban, online konferenciákon, koncerteken vettem részt,
  • sokféle dolgot kipróbálhattam a konyhában, aminek a családom is örült,
  • végre magamra is jutott egy kis időm,
  • rádöbbentem, hogy milyen kreatív tud lenni az ember – nagyon sok mindent kitaláltunk, ami megkönnyíti az életünket, és amiről nem gondoltunk volna, hogy így is működik, például szuper színházi előadások.

2020-szal kapcsolatban kettős érzések vannak sokakban, bennem is. Egyrészt bizonytalan vagyok, hogy mi lesz ebből, meddig tart majd, és hova jutunk így, másrészt van bennem egy kis öröm is, hiszen az emberek rátaláltak egy másik útra, ami talán sokkal jobban járható, ami segít jobban meglátni az élet pozitív oldalát.

VIDEO Üde tavaszi barackos smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»