Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / ZeneKÉPzelet – avagy a hangok mögött...

ZeneKÉPzelet – avagy a hangok mögött rejlő üzenet

A ZeneKÉPzelet programja

A programsorozat egynyitókoncerttel kezdődik, amit március 4-én, az Egri Líceum kápolnájában rendeznek meg, illetve ugyanitt zárul is az esemény március 6-án egy gálaelőadással. A versenyt 5-én, a kurzust pedig 6-án bonyolítják le az egri Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskolában. A verseny a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg, a versenyzők csupán egy jelképes nevezési díjjal számolhatnak, de a programok és a gálakoncert is ingyenes.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt

Nevezés és feltételek

A szervezőkfebruár 21-ig várják a gyermekek jelentkezését a versenyre, de az előadásra szánt művekkel kapcsolatosan nincsenek különösebb megkötések. A gyermekek saját maguk választhatják ki a zongoradarabokat, és előválogató sem lesz – a szervezők ezzel is szeretnék kifejezni, hogy a verseny célja valóban az, hogy a klasszikus zenét kedvelő gyermekek megismerhessék a színpad és az előadások nyújtotta lehetőségeket.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A zodiákus 4 legmakacsabb csillagjegye
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.