Imádom az új iskolaszerek illatát! A kis kartondobozban szépen sorba rendezett színes ceruzák, filctollak, színes gyurmák látványát, az egymásra pakolt új füzetek rendezettségét, a hófehér radírt és a hegyesre faragott grafit ceruzákat. De a beszerzésük egy rémálom számomra. Sorban állni a papírboltban, válogatni, keresgélni, végül meg persze kiderül, hogy valami mindig hiányzik a listáról és majd azt is be kell szerezni, szóval el kell menni máshová is. Idén eldöntöttem, hogy ez nem így lesz!
Nem bosszant fel senki
A gyermekeim kétharmada már az iskolapadot koptatja, az extrém hosszú nyári szünet végén nálunk a tanszerek beszerzése családi program. Volt. Eddig. A lányom imád vásárolni, a maga tíz évével a jövő marketingeseinek álma: könnyű meggyőzni, mindent a kezébe vesz, impulzusvásárló és egyelőre eszébe sincs háborogni a fogyasztói társadalom szörnyű nyomása ellen. Ezzel szemben az iskolás fiam be nem tenné a lábát egy boltba sem. Ha mégis sikerül valahogy berángatnom, akkor úgy kell magam után vonszolnom, miközben folyton azt kérdezgeti idegtépő hangon, hogy megyünk már, megyünk már?