Amikor körbevesz az éltető víz
A víz maga az élet és minden alkalommal, amikor találkozunk vele, olyan, mintha maga az élet forrása jelenne meg előttünk. Elég csak arra gondolni, hogy minden percünkben az anyaföld gravitációja húzza egész testünket magához, és ez alól csak akkor tudunk kicsit kiszabadulni, ha fürdünk, úszunk, azaz vízben vagyunk. A víz felhajtóereje szó szerint leveszi a terhet a szervezetünkről.
Ez már önmagában elég ahhoz, hogy az izomzatunk, ízületeink, csontozatunk megpihenjen, regenerálódjon. Amikor pedig a test megpihen, akkor a lélek is nyugovóra tér, kikapcsolódhatunk, töltekezhetünk e nyugalmi állapotban. Azonban a pozitív hatás fokozható például a víz magasabb hőmérsékletével, vagy éppen magas ásványianyag-tartalmával, gyógyvíz jellegével.
Azonban nem mindenki számára nyújt elegendő kikapcsolódást a fürdőszobában egy kádnyi forró fürdőzés. Van, aki ezt az elmerülést és elmélyülést különleges körülmények között, egyéb gyógyító szolgáltatásokkal együtt, akár a világtól elvonulva szeretné igénybe venni. A jó hír az, hogy erre is van megoldás. Olvass még a témában
