A vitázás 11 pontja

A vitázás 11 pontja

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A vitázás 11 pontja

Minden párkapcsolatban vannak viták. Hol többször, hol kevesebbszer, de mindig van nézetkülönbség. Vitázni is lehet azonban jól, így ez összekovácsol bennünket, megmutatja gondolkodásunkat és segít kifejezni gondolatainkat.

Odafigyelés

Nagyon egyszerűnek tűnik, mégsem sikerül sokszor megvalósítani. Figyeljünk oda párunkra akkor is, ha idegesek vagy feszültek vagyunk a vita miatt. Ha ugyanis nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit mond, akkor nem fogjuk megérteni az álláspontját és a vita meddővé válik ahelyett, hogy konstruktív lenne.
Ráadásul ha megérzi párunk, hogy nem figyelünk rá, akkor az egész vita értelme megkérdőjeleződik számára. 
Nem utolsó sorban nem udvarias, akár megalázó helyzetet is teremthetünk, ha nem figyelünk a másikra. Képzeljük csak el, nekünk hogy esik, ha nem figyelnek ránk, és máris értjük, hogy ezzel csak ártunk a vitának, és akár az egész kapcsolatnak is.

Céltudatosság

Legyünk tisztában azzal, hogy mi is a célunk a veszekedéssel. Sajnos nagyon gyakori, hogy a párok nem tudják megbeszélni a dolgaikat, ezáltal nem tudják feloldani a köztük kialakult feszült helyzetet, ami még rosszabb légkörhöz vezet. Ilyenkor sokan már valójában csak megbántani akarják egymást, amiből semmi jó nem sülhet ki. 
Egy jó kapcsolatban a vita céljának annak kell lennie, hogy egyeztessük az álláspontokat és közös nevezőre jussunk az adott probléma megoldásában, vagy legalábbis kezelésében. Minden más irány többet árt, mint használ.

Nem legyőzni, hanem meggyőzni

Ha egy veszekedés alatt le akarjuk győzni a másikat, akkor az hosszú távon rossz jel a kapcsolatra nézve. Legyőzni a velünk nem egyenrangúakat akarjuk, míg a magunkkal azonos szintre sorolt embert meggyőzni szeretnénk. Vagyis ha azt szeretnénk, hogy megfélemlítve érezze magát, akkor persze legyünk agresszívek és ellentmondás nem tűrőek a vita során.
Ha olyan a kapcsolat, akkor párunk alá fog rendelődni nekünk és úgy tesz majd, mintha egyetértene. Pedig valójában arra bólint rá ilyenkor, hogy érjen végre véget ez e kellemetlen helyzet. Ha azonban igazi társak vagyunk, akkor válasszuk a meggyőzést. Igaz, hogy ez általában nehezebb, több türelem és odafigyelés kell hozzá, de végül mégis így jár jobban mindenki.

Tisztelet

A vitát nem szabad felhasználni arra, hogy minden dühünket ott vezessük le, mert így nagyon könnyen mondunk olyat, amit később magunk is megbánunk. Sajnos gyakran elfelejtjük egy szenvedélyesebb vita során, hogy vitapartnerünk nem az ellenségünk, hanem továbbra is az a személy, akivel együtt élünk, akit szeretünk és aki viszontszeret.
Próbáljunk meg tisztelettel beszélni ilyenkor is, de természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem mondjuk el véleményünket őszintén. A tisztelet nem a vita tartalmára, hanem  első sorban annak formájára, hogyanjára kell hogy vonatkozzon.

Kétoldalúság

Ha csak mi veszekszünk a másikkal, az túl egyoldalú ahhoz, hogy bármi hasznos dolog kisüljön belőle a jövőre nézve. Ha párunk passzív, akkor kérdezzük meg a véleményét. Nagyon fontos, hogy ha elmondja, akkor figyeljünk oda rá, és reagáljunk rá.
Végig törekedjünk arra, hogy közeledjenek az álláspontok, vagy ha esetleg ez kivitelezhetetlen, akkor legalább annyit próbáljunk meg elérni, hogy megértsük egymás álláspontját.

Elfogadás

Ne legyünk biztosak abban, hogy nekünk van igazunk. Ezt nagyon nehéz kivitelezni, ha egy nekünk fontos dologról van szó, de ha nem egyeznek az álláspontok, akkor végül fogadjuk el, hogy nem gondolkozhatunk mindenről azonosan és tartsuk tiszteletben az ő álláspontját is. 
Ezt mondjuk is ki, mert sokszor ennek hiányában a vita befejezetlennek tűnik és még mindig kérdőjelek maradnak mindkét félben, amik később további nézeteltéréseket okozhatnak. 
Ugyanígy fogadjuk el azt is, ha párunk biztosít bennünket arról, hogy nem akart megbántani bennünket, vagy hogy szavait nem úgy szánta, ahogy mi azt éreztük. 
Ellenkező esetben nem tudjuk megoldani a problémákat, hiszen nem elég, hogy nem hiszünk neki, de még azt is el tudjuk képzeni róla, hogy szándékosan meg akar bántani bennünket, ez pedig alacsony önértékelésre, vagy nem harmonikus párkapcsolatra utalhat.

Lezárás

Ha elkezdjük a vitát, akkor tudnunk kell lezárni is azt. Ha a veszekedés végeredménye az, hogy sikerült közös álláspontot elérni, akkor azt mondjuk is ki. Ugyanígy tanuljuk meg öszefoglalni a további lépéseket is. Ha eredménnyel akarjuk lezárni a vitát, akkor állapodjunk meg további lépésekben is. 
Például beszéljük meg, hogy mit fogunk ezentúl máshogy csinálni, mire figyelünk jobban, és hogy mit tesz a párunk is a problémák megoldása végett.
Ha lezártuk a vitát, figyeljünk oda arra is, hogy végül jó hangulatban beszélgessünk, és biztosítsuk a másikat, hogy az ellentétek mellett is ő nagyon fontos nekünk, és mindig megállapodásra fogunk törekedni. 
Sok párnál használatos egy-egy gesztus vagy mondat használata, amely egyértelműen a veszekedés végét, a harmonikus folytatást jelképezi: van, akik megcsókolják vagy megölelik egymást, mások azt mondják „szent a béke”, „probléma megoldva” vagy egyszerűen csak azt, hogy „szeretlek”.

Időkeret

Sok párkapcsolatban működik, hogy a párok kitűznek egy bizonyos időkorlátot, ami alatt meg kell oldani a kérdéseket. Ez lehet például egy olyan megállapodás, hogy nem alszanak el haraggal, így lefekvés előtt tisztázzák a dolgot és reggel már újra szeretetteljes hangulatban ébrednek. Lehet azonban egy egyszerű időkeret is, vagyis például ha fél óra alatt nem sikerül megállapodni egy kérdésben, akkor azt elnapolják. 
Ez a módszer arra jó, hogy kis idő elteltével már más szemmel nézik a felek a problémákat, így lehet, hogy a probléma nem is jön elő többet. És lehetséges az is, hogy néhány nap elteltével már máshogy fogalmazzuk meg a dolgot, vagy másik megoldási javaslattal állunk a párunk elé, így megbántás nélkül, mégis eredményesen végződik a kérdés tisztázása.

Ne akadjon a lemez

Ha már egy témán túljutottunk, akkor ne térjünk vissza rá újra, és ne szajkózzuk továbbra is álláspontunkat. Ezzel azt sugalljuk a másiknak, hogy nem is figyeltünk, mikor korábban már lezártuk ezt a témát. Ráadásul ez a módszer csak arra jó, hogy még feszültebb hangulatot teremtsen, ugyanis kifejezetten idegesítő folyamatosan ugyanazt hallani.
Sajnos ha gyakori a veszekedés alatt ez a jelenség, az arra enged következtetni, hogy nem tudjuk magunknak sem pontosan megfogalmazni, hogy mi a baj, vagy ha mégis, akkor nem tudunk túllépni rajta.

Észérvek

Bármennyire is rosszul érintett bennünket valami, ami a vitát kirobbantotta, akkor is próbáljuk meg az észérveket előtérbe helyezni. Tanuljuk meg pontosan megfogalmazni a problémát, és azt mondjuk partnerünknek. Sokszor magunknak is nehezen fogalmazzuk meg, hogy mi is a gond valójában, pedig érdemes tanulni ezt a képességet, ugyanis nagyon sok problémát megoldhat a későbbiekben.
A vita előtt ha tudjuk, gondoljuk át, hogy pontosan mi is volt a problémánk. Nagyon gyakori, hogy a párok nem a konkrét dolgon vitatkoznak, így esélyük sincs megoldani a bajokat. Józan ésszel és higgadtan különítsük el a problémákat egymástól, és azok már utána elkezdik magukat is megoldani. Ha a vitát kirobbantó dolog csak az utolsó csepp volt a pohárban, csak a többi miatt nem akartunk szólni, akkor mondjuk ezt el a másiknak.
Ellenkező esetben párunk nem fogja érteni, hogy egy kis dolog miért okoz ekkora galibát, mikor korábban a hasonló szituációknál nem szóltunk, hogy nem tetszik. Ha valami rosszul esett, akkor mondjuk azt, és ne a másik szavaiba kössünk bele. Ismerjük el, hogy elhisszük, hogy nem akart bennünket megbántani, de nekünk mégis rosszul esett valami. Ha konkrét példákat és észérveket sorakoztatunk fel, akkor párunk is könnyebben megérti a dolgot.

Pontos információk

Nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, hogy mindig pontos információkat mondjunk egy vita során. Ez annál is nehezebb, minél inkább magával sodor bennünket a vita lendülete. Sajnos hajlamosak vagyunk ilyenkor túlozni, kicsit mást mondani, mint ami a valóság. 
Megéri pedig odafigyelni a szavainkra, mert a másik fél vagy beleköt ebbe, és ezzel eltereli a beszélgetést másik irányba, vagy pedig akár nevetségessé is tehet bennünket. Ne használjunk ilyen kifejezéseket, mint „Minden alkalommal ezt mondod” vagy „Állandóan ezt csinálod”, hanem helyettük nevezzük meg a konkrét alkalmat, amikor az általunk nehezményezett dolog történt. 
Ha nem mindig viselkedik ugyanúgy a párunk, csak egyszer-kétszer volt olyan gesztusa, ami nekünk rosszul esett, akkor mondjuk azt. Minél több konkrétum és minél kevesebb túlzó általánosítás szerepel a mondatainkban, annál jobbak az esélyeink a vita eredményes lezárására.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!