A szállító
Ez az a típus, akinek nagy valószínűséggel kevés a vér az alkoholjában. Tán emiatt képes arra, hogy a fizika törvényeit és a baleseti statisztikákat meghazudtolja.
Jellemzően olyan eszközöket szállít bringáján, ami éles, szúrós, nehéz, borulós, törékeny, és amit más, épeszű ember fuvarossal cipeltet A pontból B pontba.
Ő az, akinek legalább öt védőangyala van, és a hiába esik rá a csomagtartóra gumipókozott hűtőszekrény, megússza azzal, hogy bibis lesz a térde. Olvass még a témában
„Egy szatyor NDK-s pornó, és mellette egy szőke paróka” – Bizarr dolgok, amiket előző lakók hagytak a lakástulajdonosokra
A vasárnap esti trükk, amivel a kaotikus hétköznapjaid végre önműködővé válnak
Mennyire ismered a halloweeni babonákat és szokásokat? Tedd próbára a tudásod!
Ez az 5 program akkor is boldoggá tesz, ha egyedül töltöm a napot
A kamaszlányok, vagy magukat annak képzelők
Jellemzően semmilyen védőfelszerelés nincs rajtuk. A bukósisak a kormányon himbálózik, benne egy szénsavmentes ásványvíz és a mobil. Csapatosan bringáznak, a cérnavékony bringa utakat teljes szélességben lefoglalva.
Különös ismertetőjegyük, hogy olyan lassúak, hogy szinte állnak, és a bringacsengőt egyáltalán nem hallják a vihogástól. Reflexeik még álló helyzetben is kétkedésre adnak okot. Valójában nem igazán érthető, hogy hogyan sikerült megélniük az áldott kamaszkort.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






