🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/10 Bizalom
A legjobb barátom megismerkedett egy lánnyal, fél év után elvette, egy év múlva pedig meghatalmazta mindennel, hogy eljárjon helyette és elment egy évre Afganisztánba katonának. Mire visszajött, a nő hat hónapos terhes volt (igen, nyilván ő nem lehetett az apa), minden számláját mínuszba tette, a cuccait eladogatta és kész válási papírokkal várta.
5/10 Apa
Apánk 50 éves volt, amikor megismerkedett egy nála húsz évvel fiatalabb nővel. Pár év múlva kitalálta, hogy elveszi feleségül. Könyörögtünk neki, hogy írjanak házassági szerződést, ugyanis fater egész életében spórolt és szép kis vagyona volt. Az ügyvédjével meg is írták, majd amikor az aláírásra került sor, a nő mégis addig manipulálta, hogy apám végül a szemünk láttára tépte szét a szerződést. A házasság öt évig tartott, apámnak végig pokol volt. Végül elváltak, a nő vitte a spórolt pénz nagy részét. Apám nyugdíjas tervei füstbe mentek, a mai napig kénytelen dolgozni.
Az egyik barátom összehaverkodott egy – már ránézésre is simlis – sráccal, aki meggyőzte egy bulin, hogy majd ő sikeresen befekteti a pénzét. Mondtuk neki, hogy ne tegye, de ő biztos volt benne, hogy az „üzleti partnere” megbízható. Átutalta neki az összes megtakarítását – mondván a dupláját kapja vissza egy hét múlva – és nahát, a haver szőrén-szálán eltűnt.