Szépség
Amikor egy 12 órás műszak és egy óra vonat-zötykölődés után hullafáradtan hazaestem hajnalban és a férjem – aki éppen akkor indult munkába – a kezébe fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett és azt mondta, én vagyok a legszebb nő, akit valaha látott.
A buli
Az öcsémmel sosem volt bensőséges a viszonyunk gyerekkorunkban. Hatéves voltam, amikor született, túl nagy volt a korkülönbség és emiatt vagy levegőnek néztük egymást, vagy veszekedtünk. 17 éves voltam, amikor a legjobb barátnőm születésnapi bulit szervezett nekem, amit nagyon vártam. Feldíszítette az ebédlőt, hozott tortát és vártuk a meghívottakat, akik közül senki nem jött el. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel, de belül összetörtem és majdnem sírtam.
Akkor az öcsém azt mondta, várjak egy kicsit. Azt hittem, ki fog gúnyolni hogy nincsenek barátaim, de pár perc múlva megjelent bohócnak öltözve és elkezdett vicceket mesélni. A jelmeze és a sminkje béna volt, mert pár perc alatt dobta össze, a viccek pedig szörnyű faviccek, amik – pont ezért – megnevettettek minket. Végül hármasban ünnepeltünk és ez a mai napig az egyik kedvenc szülinapom. Akkor tudtam meg, hogy a sok civódás ellenére az öcsém nagyon szeret. Olvass még a témában
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
„Hagytam, hogy a csajom egyedül cipekedjen a lépcsőn” – mikor döbbentél rá, hogy már nem szereted a párod?
„Két szék közül a pad alá” – amikor szerelmi háromszöget akarsz, de nem értesz a geometriához
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






