Éppen a Bridgerton szippantotta magába az estéimet, úgyhogy ha alaposan kiszínezve és meséssé varázsolva, de kicsit mégis a nők szerepének változásairól nézek egy sorozatot.
A történelmet tekintve a nők évezredek óta küszködnek az előítéletekkel és az egyenlőtlenségekkel, de csak néhány évszázada mondhatjuk azt, hogy egyes országokban valódi változások indultak el. Törekvéseink ellenére még mindig nem értünk célt. Tanulmányok szerint a nők 44%-a úgy gondolja, hogy több társadalmi akadály tornyosul előtte most, mint az előző generáció előtt.
Ráadásul más területen is vannak fennakadások. Ott van például az a 2000-ben készített felmérés, amiben a 25-40 és 55-80 év közötti nők 80%-a mondta, hogy a társadalom irreális nyomást gyakorol rá és ez a nyomás a külső megjelenésre, valamint a viselkedésre is kiterjed.
Modern akadályok: a társadalmi elvárások
Rengetegen gondolják azt, hogy túl sokat vár el tőlünk a társadalmunk, de vajon milyen akadályokkal nézünk szembe nap, mint nap?
A legfőbb gátló tényezők közé a kutatás szerint az tartozott, hogy a nők 23%-a szerint el kell takarniuk, vagy legalábbis rejteniük bizonyos testrészeiket – kötelező jelleggel, illem szerint kell megjelenniük.
19% szerint probléma, hogy nem csak szűk családi körnek, vagy adott környezetnek kell megfelelni, hanem globálisan mindenkinek. 18% szerint a legnagyobb teher az, hogy egy nőtől elvárják, a családi életben és a munkában is tökéletesen szerepeljen, azaz ő teremtse meg az egész család számára a harmóniát – és persze a fizetése se legyen elhanyagolható.
Többen vagyunk, akiket érdekel mások véleménye
A nők 71%-a azt állítja, hogy érdekli, mit gondol róla a környezete sőt, úgy általában a társadalom. Erről a kérdésről 38%-ban úgy nyilatkoztak, hogy elítélő, megvető véleménnyel találkoznak akkor, ha testalkatuk nem felel meg az aktuális közízlésnek. További 35% szerint a megjelenésüknek muszáj hibátlannak kell lennie.
Az, hogy mindezek ellenére még így is büszkék vagyunk magunkra, kész csoda: a FitRight Fresh Start által készített felmérésben a nők 93%-a mondta, hogy büszke a nemére és nem szeretne a férfiak helyébe lépni. Sőt, 77% azt állítja, hogy magabiztosabbnak érzi magát, mint 10 évvel ezelőtt. Ez nyilvánvalóan az egyéni fejlődés sikerességét is mutatja. Azt hiszem, mindannyian tapasztaljuk, hogy egy kihívás legyőzése, vagy helytállás egy új szerepben mennyit segít a személyiségfejlődésünkben. Márpedig a kihívások úgy szaporodnak, ahogy az éveink száma.
Hogyan lehetünk magabiztosabbak?
Természetesen arra is kíváncsiak voltak a szakértők, hogy ilyen rossz visszajelzések és ennyi kihívás mellett mégis hogyan képesek a nők folyamatosan fejlődni önbizalmuk vonatkozásában. Hasznos válaszokat kaptak! 32% egyszerűen legyőzi a nyomást, hogy mindenben tökéleteset nyújtson és inkább arra törekszik, hogy egyes tulajdonságait felvirágoztassa. 31% több türelmet gyakorol másokkal szemben és természetesen magával is: idővel rájövünk, milyen fontos, hogy magunkkal is megértőek legyünk. 43% szerint pedig a tudás az igazi hatalom: a tájékozottság és az önképzés segít, hogy megalapozott döntéseket hozzunk és magabiztosabbak legyünk az élet minden területén.