A világ legszófogadóbb, legszerényebb, és legillemtudóbb kisfiújának ismerte mindenki. Göndör szőke hajfürtjei zabolátlanul keretezték angyali arcocskáját, ártatlan kék szemeivel bárkit levett a lábáról környezetében.
– Pistike! Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – kérdeztük tőle mi felnőttek, és ő mindig őszintén válaszolt: – Milliomos. – hangzott az egyszerű felelet, amin persze mi- az érettek, és nagyok rendre jót mulattunk.
De ő komolyan gondolta. Már kisiskolásként is azon agyalt miként lehet jó üzletet kötni: pénzért megírta mások házi feladatát, olcsón vett írószereket, majd a többszöröséért adta tovább, cukorkát és nyalókát adott el az alsósoknak. Aztán – középiskolás korában rájött ennél jobb üzlet az, ha nem megveszi és eladja a javakat, hanem ingyen és bérmentve elveszi azokat, majd aztán teszi pénzé. Sok kék-zöld folt, monokli, és horzsolás, s az érintettek örökös rettegésének izzadtságszaga kísérte amerre járt.
A felnőtté válás rögös útjára egy javítóintézetből lépett ki – ahol nemhogy leszelídítették volna féktelen pénzsóvárságát, még fokozták azt: hisz az „ottaniaktól” mindent megtanult, amivel könnyen, gyorsan és fájdalommentesen lehet pénzt szerezni. Pia, lányok, drogok – eleinte csak használta őket, majd ezekből élt (nem is akármilyen- kívülálló számára – irigylésre méltó színvonalon) – szövevényes kapcsolatokra téve szert. Két végén égette azt a bizonyos gyertyát, aminek persze meg is lett az eredménye: nemrég került haza, csont soványan, betegen, függőségeitől alaposan megkínozottan – szülei gondoskodására szorulva testileg- lelkileg-anyagilag.
A világ legszófogadóbb, legszerényebb, és legillemtudóbb kisfiújának ismerte mindenki. Kár, hogy a gazdagság illúziójának kergetése roncsot csinált belőle.