A baktériumok ragasztóként tapadnak ránk
Tudtad, hogy a baktériumok és az organizmusok heteket vagy akár hónapokat is túlélhetnek a ruháinkon? Nem véletlen, hogy egy újonnan vásárolt ruhát is ajánlott kimosni, még akkor is, ha korábban senki nem viselte. Ezek után még inkább egyértelmű, miért jobb, ha a mosásban, de semmiképpen nem az ágyunkon landolnak azok a ruhadarabok, amelyeket akár egész nap viseltünk.
Mi történik, ha mégis utcai ruhában ülsz le az ágyra?
Ha mindezek ellenére sem figyelsz arra, hogy utcai ruhában ne ülj le az ágyra, számos kellemetlen következménynek teheted ki magadat. Elképzelhető, hogy már korábban azért voltak bizonyos panaszaid, mert akár csak egyszer is az egész nap hordott ruhádban ültél le az ágyadra. Az egyik legjellemzőbb dolog, ami történhet, hogy később szennyeződések és baktériumok juthatnak a szőrtüszőidbe, amik eltömődéseket és gyulladásokat okozhatnak.
Az így létrejövő pattanások még a kedvezőbb következmények közé tartoznak, de tulajdonképpen szinte bármilyen fertőző betegség kórokozója is a ruhádra kerülhet. Ráadásul minél több baktérium telepedik meg a ruhádon, annál nagyobb kockázatnak teszed ki magadat. A mostani járványhelyzetet figyelembe véve pedig csak még eggyel több okod van arra, hogy ezt tudatosan próbáld kiküszöbölni. Olvass még a témában
Ezután már nem fogod abbahagyni: Innen tudhatod, hogy működik a meditációd
Nehéz elfogadni, hogy változik a testem – még akkor is, ha a jó irányba változik
Így értsünk szót majdnem felnőtt gyerekeinkkel. Tenni kell a jó kapcsolatért!
Ezt hozza 2026. május 13. a numerológia szerint: ideje saját magadra figyelned
Ha tehát legközelebb habozás nélkül le szeretnél pihenni, inkább tarts ki még néhány percig. Az utcai ruhát előbb feltétlenül cseréld le egy tiszta otthoni szettre. Még jobb, ha a szennyest egyenesen a mosnivalók közé teszed, hogy másnap ne hordozz magadon már eleve egy rakás összegyűlt baktériumot. Lehet, hogy így több lesz a mosnivalód, de hosszú távon hálás leszel érte, ha így döntesz.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
