Nem gyengeség, ha figyelsz magadra
Sokáig azt hittem, hogy az erő azt jelenti, hogy mindig bírom. Most már inkább azt gondolom, hogy az erő néha azt jelenti, hogy időben megállok. Hogy nemet mondok. Hogy beosztom magamnak az energiát, és nem akarok mindent egyszerre megoldani.
Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?
Persze nem vagyok tökéletes ebben. Néha még most is elcsúszom, túlvállalom magam, későn veszem észre, hogy túl fáradt vagyok. De már jobban figyelek. Már felismerem a jeleket, és ami még fontosabb: komolyan is veszem őket.
Ha hasonlót élsz meg, nem vagy egyedül
Minderről azért érzem fontosnak kommunikálni, mert rendszeresen megtapasztalom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Nagyon sokan hajtjuk magunkat a teljesítmény, a megfelelés, a fejlődés jegyében, miközben lassan elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, és egy ponton már nem tudjuk, hogy kik is vagyunk valójában.
Ha mostanában te is fáradtabb vagy a kelleténél, ha azt érzed, hogy valahogy mindig csak „még egy kicsit ki kell bírni”, akkor csak azt tudom tanácsolni, hogy hallgass a tested jelzéseire, és ha megálljt int, akkor ne mondj nemet neki. Sőt, inkább tervezz be tudatosan kisebb szüneteket, pihenőket, programokat, amelyek valóban ki tudnak kapcsolni, mielőtt még elkezdenéd azt érezni, hogy a túlhajszoltság felé tartasz. Olvass még a témában
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
A névszámod alapján ilyen az ideális partnered
Következő cikkünk3 egyszerű gesztenyés édesség, amit már a héten elkészíthetszA gesztenye az őszi-téli időszak egyik kedvenc alapanyaga, amely nemcsak finom, de tápláló is. Ha szeretnél valami különlegeset készíteni, ami meglep a természetes édességével és puha textúrájával, ez a három recept garantáltan elnyeri majd a tetszésedet! A gesztenyés pite bár egyszerűen elkészíthető, mégis különleges csavart…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






