A mellkisebbítő műtét előnyös is lehet
Mariann legyőzte a félelmeit és két évvel ezelőtt kés alá feküdt: „Muszáj volt ezt meglépnem, mert nem bírtam tovább. Sajnos egyébként is alma alkat vagyok, ha felszalad rám egy-két plusz kiló, az biztos, hogy a melleimen látszik meg először. Régen rémálmaim voltak ezzel kapcsolatban. Kipróbáltam az összes létező baromságot, amit az interneten olvasni lehet arról, hogy kisebbek legyenek a melleim. Feküdtem hason, leszorítottam hideg vizes törölközővel.” Valójában nincs befolyásunk arra, hogy milyen méretűek a melleink. Nincsenek olyan gyakorlatok, amelyekkel nagyobbak vagy kisebbek lehetnek. A mellek főleg zsírszövetből és tejcsatornából állnak, nem izomból.
Mariann pszichológushoz is járt túlméretes mellei miatt. „Azt éreztem, hogy a férfiakat nem érdekli, ki vagyok, milyen ember vagyok, szexjátékszernek tartottak, amit ki akartak próbálni, aztán, ha meguntak, eldobtak. A munkahelyemen is folyton viccelődtek velem. Nem gondolták, hogy amikor arról kezdtek pletykálni, hogy az öltözőben felejtettem a J-kosaras melltartómat, az nekem mennyire megalázó volt.” Mariannak a háziorvos jelezte, hogy a gerincferdülése miatt jogosult társadalom biztosítási támogatással mellplasztikára.
„Egy percig sem gondolkodtam, rohantam időpontot kérni.”
Drew Barrymore, Queen Latifah, Soleil Moon Frye és sokan mások is ezt az utat választották. A Modern család színésznője, Ariel Winter 17 éves volt, a Szeretünk Raymond sztárja, Patricia Heaton pedig 50 éves, amikor a mellkisebbítés mellett döntött, négy gyermek után. Olvass még a témában
A kávé is beleszámít a napi vízfogyasztásodba? Íme, mit mondanak erről a szakértők
Kipróbáltam, mi történik, ha úgy sétálok, mint a férfiak – meglepő eredményre jutottam
Az ismerkedés 5 fázisa – szomorú, de a legtöbb pár nem jut tovább a másodiknál
Ezt hozza 2026. október 22. a numerológia szerint: gondoskodás és szeretet
Következő cikkünkVan egy vibráló divatszín, ami friss hangulatot hoz idén őszreAhogy az évszakok váltakoznak, a divatvilág mindig új inspirációval lát el bennünket, amit az őszi szezon különösen támogat. Az egyik legváratlanabb, de mégis lenyűgöző trend, ami az idei őszre vonatkozik, a neonzöld szín térhódítása. Ez a vibráló árnyalat nem csupán frissességet és energiát hoz, de játékos romantikát és…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






