Életmód / Egészség

A tudomány szerint így jönnek létre a rossz szokások – és így szabadulhatsz meg tőlük

Mindenkinek vannak olyan rossz szokásai, amelyektől szeretne megszabadulni – csakhogy kutatások egyre inkább rájönnek, hogy az akaraterő egyáltalán nem elég ahhoz, hogy ezeket képesek legyünk legyűrni. Pedig léteznek bombabiztos tippek arra, hogy egy jól berögzült rossz szokást is hogyan lehet végleg kiirtani az életünkből.

Bármilyen furcsán hangzik is, szakértők szerint még az sem biztos, hogy létezik egyáltalán az akaraterő, vagyis az a fogalom, amit mi annak hívunk – pedig a legtöbb ember szerint erre van szükség ahhoz, hogy valaki lemondjon egy rossz szokásáról. Ezért szoktuk azt mondani, hogy egész egyszerűen nincs elég akaraterőnk ahhoz, hogy változtassunk – pedig valójában ehhez semmi köze nincs a dolognak.

De mi történik a fejünkben akkor, ha képtelenek vagyunk leállítani egy rossz szokást, ha újra és újra csapdába esünk? Biztosan mindenki járt már úgy, hogy hiába tervezte el: innentől nem nassol, nem nyomogatja munkaidőben a telefonját, nem nyomkodja a pattanásait, vagy nem rágja a körmét, a nap végére odáig jutott, hogy megint behódolt a rossz szokásának.

Stressz hatására (amikor mérgesek, szomorúak, leterheltek, magányosak, stb. vagyunk) az agy viselkedésszabályozásért felelős régiója, a prefrontális cortex egész egyszerűen kicsekkol, ez az oka, hogy még a legmegmagyarázhatatlanabb rossz szokásainkat is hajlamosak vagyunk ugyanúgy folytatni.

Szerencsére ismerjük ezt a folyamatot, és ennek segítségével építhetjük fel a stratégiát a rossz beidegződéseinkkel szemben.

Olvastad már?  Egy friss kutatás szerint így hat rád, ha lefekszel az exeddel

A rossz szokások alapvetően onnan erednek, hogy jól akarjuk érezni magunkat. A prefrontális kéreg egy viszonylag gyorsan fejlődő része az agyunknak, ez vezérli azt, hogy racionális, és ne érzelmi döntéseket hozzunk, viszont a „begyöpösödött” jutalamalapú tanulórendszerünk máshogy működik: arra késztet minket, hogy olyan dolgokat akarjunk, amiktől boldogok és elégedettek leszünk, mindegy, hogy mikről van szó. Az újdonság varázsa azonban hamar elmúlik, és egy idő után a folyamatos Instagram-görgetés már nem egy örömforrás, hanem egyszerű szokássá válik.

Hogyan lehet a legegyszerűbben megszabadulni egy rossz szokástól?

motorion/depositphotos.com

Ne is adj esélyt neki, hogy elcsábulj!

Ha könnyen képes vagy végigvinni azt a viselkedést, amitől éppen szabadulni próbálnál, akkor gyakorlatilag a saját dolgodat nehezíted meg. Mennyivel nehezebb ellenállni egy süteménynek akkor, ha ott van az orrod előtt, mint akkor, ha egyáltalán nincs is a házban, ugye? Ez vonatkozik mindenre: ha a telefonodat nyomkodod, állíts be rajta időzítőt, amíg nem nézheted meg, ha a körmödet rágod, vágd le őket olyan rövidre, amilyenre csak tudod. Foszd meg magad még a csábítás lehetőségétől is!

Olvastad már?  A legidősebb testvért terheli a legtöbb felelősség

Addig ismételj egy új, jó szokást, amíg automatikussá nem válik!

A rossz szokásokat könnyű jó szokásokkal kiváltani, csak tényleg odáig kell ismételned a jót, amíg teljesen önműködővé nem válik. Hogy az evős példánál maradjunk: mi lenne, ha minden étkezés előtt meginnál egy nagy pohár vizet? A szervezet hajlamos összekeverni az éhséget, a kívánósságot és a szomjúságot, így már alapból kigolyózhatod, hogy mikor vagy csak szomjas, és mikor kívánsz tényleg valamit. Ha a telefonnyomkodásról akarsz leszokni, a tárold elszeparálva a telefonodat magadtól, legyen egy helye, ahová mindig lerakod, és egy idő után gondolkodnod sem kell rajta.

Nézz szembe a rossz szokással!

Ahelyett hogy mindenféle tippet és trükköt alkalmaznál, egyszerűen csak ismerd fel, hogy mikor jön elő a rossz szokásod, és ilyenkor tudatosítsd, hogy valójában nem is vagy éhes / nem is unatkozol annyira / nem érdekel, ki mit posztol Instagramra. Ha ezt így tudatosítod magadban, akkor kevesebb az esélye annak, hogy valójában végig is viszed a rossz szokásodat, hiszen kiléptél az automata üzemmódból, és rájöttél, hogy amit csinálsz, az nem segít semmit.

Forrás