Halld, amit mond
A jó meggyőző képesség első sorban megköveteli tőlünk, hogy odafigyeljünk beszélgetőpartnerünkre, és reagáljunk az általa elmondottakra.
Ahhoz, hogy elfogadtasd valakivel a nézőpontodat, vagy az ötleteidet, először is meg kell értened a másik elképzeléseit illetve érveit.
Mutasd meg a beszélgetés során, hogy megértetted az álláspontját azzal, hogy elismétled, amit mondott, ennek köszönhetően úgy érzi majd, hogy odafigyelsz rá, és fontos számodra a véleménye. Olvass még a témában
„A fiúk már csak ilyenek…” – fiús anyaként látom, hol rontjuk el a gyerekek nevelését, aminek később mindenki issza a levét
Nem a ruhádat nézik meg először – ezt figyelik meg rajtad az emberek legelőször
Zajszűrés felsőfokon: így védem az elmémet, ha túl sokat beszélnek körülöttem
Apró nyomok nagysága – Momentumok, amikre örökre emlékezni fogok
Ha nem hallgatod meg a másik felet, cserébe ő is semmibe veszi majd a felvetéseidet, melynek eredményeképpen elbeszéltek egymás mellett.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






