Az, hogy összetörik a szíved, nem egy perc műve. Nem is egy napé. Sokszor hetekig tart a folyamat, és szép lassan, minden egyes órával lesz egy kicsit nehezebb, míg végül elérkezik az a pont, ahol nem bírod tovább. Amikor már nem is az a kérdés, hogy csalódtál-e, hanem az, hogy hogy jutottál el idáig ismét. Az emberek viszont sokszor észrevétlenül törik össze a saját szívüket, és az, amit a másik fél csinált, csak másodlagos a végeredményben.
Összetöröd a szíved azzal, hogy olyan ember kezébe adod, aki nem tud rá vigyázni, sőt, nem is igazán akar. Hogy energiát fordítasz arra a személyre, aki feleannyit sem tesz érted, mint te az ő kedvéért.
Akinek csak este jutsz eszébe, amikor egyedül van otthon, és magányos; te pedig minden üzeneténél azt hiszed, hogy őszintén hiányzol neki. Hallgatod a bókokkal teli szavait, és szépen lassan beleszeretsz a gondosan összerakott mondatokba, holott nem véletlenül mondják, hogy a tettek számítanak igazán. Beszélni bárki tud, de az, hogy mit tesz meg érted a másik, sokkal többet mond az érzéseiről.
Összetöröd a szíved azzal, hogy egy olyan személy figyelmét szeretnéd felkelteni és fenntartani, aki nemhogy nem akarja ezt, de közben folyton másfelé tekintget. Aki nem tudja eldönteni, mit akar, és arra késztet, hogy reménykedj. Mert mindig annyit ad, amennyivel fenntartja a figyelmed. Miközben az a nagy igazság, hogy aki nem tudja, mennyire akarja a másikat, igazából nem is szeretne vele lenni. Mert ha szerelmes vagy, számodra ez nem kérdéses. Olvass még a témában
