Maxold ki a káposzta szezont ezzel az isteni töltött káposzta recepttel

Címlap / Életmód / Receptek / Maxold ki a káposzta szezont ezzel az...

Maxold ki a káposzta szezont ezzel az isteni töltött káposzta recepttel

A töltelék elkészítése

A rizst fele-harmadáig előfőzzük, mert nyersen adva a töltelék belseje sokszor nem puhul meg rendesen a hosszú főzés alatt sem. A darált húst összekeverjük a hűlt rizzsel, apróra vágott vagy áttört vöröshagymával, egy tojással, sóval, borssal, egy csipet pirospaprikával és a majoránnával. Fontos, hogy a keverék ne legyen túl kötött, mert akkor a végeredmény gumós lesz, nem pedig omlós.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél

A töltés és a rétegezés

A káposzta torzsáját kivágjuk, majd a fejet forrásban lévő, enyhén sós vízbe tesszük. Ahogy a külső levelek megpuhulnak, egyenként lefejtjük őket, majd félretesszük hűlni. A vastagabb ereket kicsit levágjuk, hogy könnyebb legyen a hajtogatás. Egy-egy evőkanálnyi tölteléket a levél aljára helyezünk, majd oldalról behajtjuk, és feltekerjük, mint egy kis tekercset. A lábas aljára egy réteg megmaradt, aprított káposztát terítünk, erre kerülnek a töltött levelek szorosan egymás mellé, közéjük pedig szalonnaszeleteket vagy kolbászdarabokat dugunk. Ha marad töltelék vagy káposzta, újabb réteget rakunk rá, egészen az edény tetejéig.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik arkangyal vigyáz rád a születési hónapod szerint?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.