A tipikus „kattant barátnő” 5 ismertetőjegye

A tipikus „kattant barátnő” 5 ismertetőjegye

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A tipikus „kattant barátnő” 5 ismertetőjegye

Ha van valami, ami sosem szeretnék lenni a barátom vagy a volt barátaim szemében, az az „őrült barátnő”. Ettől a „státusztól” kiráz a hideg. Szinte minden eddigi párom múltjában volt egy pszichopata lány, aki állandóan balhézott, féltékenykedett és folyamatosan csekkolta a telefonjukat.

A legdurvább példa viszont az egyik haverommal történt meg, ő két évig járt egy lánnyal, aki pokollá tette az életét. Emlékszem, egyszer együtt nyaralt a baráti kör és labdáztunk a Balatonban. Feltűnt, hogy Tomi – nevezzük így a srácot – a lányoknak egyáltalán nem passzol, csak fiúknak és a saját barátnőjének dobja a labdát, és egyből tudtam, hogy azért, nehogy a lány féltékenykedjen. Sajnos Tomi erőfeszítései hiábavalóak voltak, mert este kihallatszott a szobájukból az ordítozás. Az egyik mondat, amit hallottunk Tomitól, az volt, hogy „már úgy megyek a strandon lángosért, hogy lesütöm a szemem és az aszfaltot nézem, nehogy jöjjön a hiszti, hogy bámulom a csajokat!

Ha az alábbi öt tulajdonságban magadra ismersz, itt az ideje elgondolkodni azon, hogy kattant barátnő vagy-e.

1. Eltiltod a barátaitól

Főleg a lány barátaitól. Féltékeny vagy? Pedig neked is vannak fiú barátaid, akikkel nincs köztetek semmi más, nem? Amíg nem ad rá okot, addig bízz meg a párodban. Továbbá a fiúknak szüksége van fiús programokra, ahol a barátnőik nélkül engedhetik el magukat. Tudod, ahogy te is eljársz a csajos programokra.

Ha eltiltod a fiú haverjaitól és megpróbálod teljesen magadhoz láncolni, érzelmileg csak jobban el fogod tolni magadtól és a barátai sem fognak kedvelni.

Nem tölthetitek együtt minden nap minden percét, ez abszurdum.

2. Ellenőrzöd a telefonját

Ne szépítsük: egy egészséges kapcsolatban a felek nem néznek bele egymás telefonjába és kész. Ez a magatartás alacsony önbizalomra és bizalmatlanságra vall. Ha már ott tartasz, hogy bele akarsz olvasni a beszélgetéseibe, az már régen rossz. Ilyenkor célravezetőbb leülni és őszintén megbeszélni a dolgokat. Ha tudja, hogy csekkolod a telefonját, úgyis könnyen ki tudja törölni a kompromittáló cseteléseket, így arra várni, hogy mikor bukkansz valami turpisságra, nagyon méltatlan helyzet és ismerjük a mondást: aki keres, az talál.

Kép forrása: AllaSerebrina/depositphotos.com

3. Digitális pórázon tartod

Ha megsértődsz rá, amiért reggel nem az a legelső dolga, hogy neked írjon szerelmes üzenetet, illetve ha egész nap írkálsz neki és hisztizel, ha nem válaszol egyből, akkor erről ideje leszoknod. Lehet, hogy éppen telefonon beszél, vagy dolgozik, vagy ebédel.

A technológia fejlődése következtében már több kütyün keresztül is tarthatjuk egymással a kapcsolatot, de ez nem jelenti azt, hogy egész nap folyamatos online kommunikációban kell lennünk a társunkkal.

A cseten különben is minden sokkal félreérthetőbb, akár egy lemaradt emoji is sértődést okozhat, úgyhogy már pusztán ezért sem ajánlatos egész nap pötyögni egymásnak.

4. Szeretsz vele veszekedni

Bizony, mi nők sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy frusztrációnkat a szerelmünkön töltsük ki. Lehet, hogy menstruálunk és ingerültebbek vagyunk, esetleg kicsit kihíztuk a kedvenc szoknyánkat, vagy kiderült, hogy Leonardo Di Caprio melyik új szupermodellel jött össze és nyűgös keserűségünk szegény fiúnkon csattan. Egy jóizű veszekedés után megkönnyebbülünk és doromboló kiscicává változva bújunk hozzá engesztelésül. Ez a viselkedés hébe-hóba megbocsátható és olykor belefér, de ha rendszeres, az megmérgezi a kapcsolatot.

5. Irányítani akarod

Attól még, hogy egy pár vagytok, nem kell mindent együtt csinálnotok, mindkettőtöknek kell, hogy legyen saját élete a kapcsolaton kívül is.

Ne próbáld beosztani az idejét, ne akarj minden egyes programjában részt venni és ne is várd el tőle, hogy minden vasárnap a te anyukádnál ebédeljetek.

Minden srác utálja, ha folyamatosan olyan dolgokra veszik rá, amikhez semmi kedve. Ez egy kapcsolat, nem diktatúra.

VIDEO Melyik színt utálod a legjobban?

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!