Téves kapcsolás

Csörög a telefon. Felkapom.
– Szerbusz, Katikám! Olyan jó, hogy végre otthon talállak. Tudod milyen régóta próbálkoztam már? Hol csavarogsz mindig?
Megpróbálok közbevágni:
– De én nem vagyok…
– Ne is mondd! Tudom, hogy sok a dolgod. A gyerekek jól vannak? És Zoli sógor? Tartja a diétát? Mondd meg neki a cukorral nem szabad viccelni, a szomszéd is félvállról vette, s most az egyik lábába került. Nekem is sokat fáj a derekam, ezért a jövő héten befekszem a mozgásszervire, kapok infúziót, meg ilyen fizio-kezeléseket, tudod azt az elektromos tappancsosat, meg fürödni is kell a büdös vízben.
– De én… – próbálkozom újra, mindhiába.
– Tegnap megsütöttem a diós-krémes szeletet, aminek ideadtad a receptjét, de én még tettem bele mazsolát is, hogy mennyivel finomabb lett tőle! Klárikám azt mondta, hogy még az életben nem evett ilyen finomat. Apropó Klárika, képzeld, jön a harmadik baba – kislány lesz végre a két fiú után. Kicsit magas a vérnyomása, ezért veszélyeztetett terhes – nem dolgozhat, pedig nagyon szerette a munkahelyét, szerencsére a főnöke biztosította, hogy bármikor visszamehet.
– Ne haragudjon, de.. – vágnék közbe, de továbbra is dől belőle a szó:
– Jaj! Míg el nem felejtem: a Király-dombi földek papírjait elrendeztük, majd a jövő héten átküldöm Sanyival, habár lehet, hogy én is vele megyek, úgyis régen láttalak már benneteket….Na, jó Katikám! Úgy hallom jött az unokám.
Fellélegzek.  – Nem is tartalak fel tovább, puszilunk mindenkit. Vigyázzatok magatokra! Ugye milyen jót beszélgettünk?
Igen. Ő minden bizonnyal. Egy vadidegennel.