– A testvérkonfliktusok első megjelenése általában a kisebb testvér születésekor jön, amikor az idősebb testvérre óhatatlanul kevesebb figyelem irányul a szülők részéről. Alapvetően elmondható, hogy a testvérek közötti veszekedések többnyire a szülők figyelmének a megszerzéséről szólnak. Ezért sem jó, ha a szülők közbeavatkoznak, hiszen ezzel azt tanulják meg a gyerekek, hogy ha veszekednek egymással, akkor az ő részükről figyelmet kapnak. Másrészről a beavatkozással elveszik a lehetőséget, hogy a gyerekek megtanulják saját maguk rendezni ezeket a helyzeteket, és teret adnak annak is, hogy valamelyik gyerek azt érezze, kivételeznek vele a szülei, mindig a másiknak adnak igazat. Ez a konfliktusokat nemhogy csökkenti, hanem akár gyakoribbá is teheti – hívta fel rá a figyelmet Heim Judit.
A legtöbb esetben idővel csillapodnak a testvérek közötti konfliktusok.
– El tudok azonban képzelni olyan helyzetet, amikor ezek felnőttként újra előjönnek. Az új család alapítása általában hatással van a testvérkapcsolatokra is, hiszen a házastárssal új szokások, nézetek alakulnak ki, illetve időként az örökség elosztása körüli kérdések, az idősebb szülők ápolása okozhatnak nagyobb feszültséget, esetenként akár a testvérek egymástól való eltávolodását. Az ilyen esetekben ha mindkét testvér nyitott a helyzet rendezésére, és önerőből ez nem megy nekik – tette hozzá a szakértő –, a családterápia is egy elképzelhető megoldás lehet a számukra. Olvass még a témában
4 dolog, amire azért költök pénzt, hogy spóroljak
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
A kislányom dührohamot kapott az iskolában – azt hittem, ismerem a lányomat
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Kép forrása: Ampack/depositphotos.com
Következő cikkünkJóga otthon: 4 Youtube videó, ami nekünk már beváltA jóga az egyik legjobb módja a test és a szellem együttes karbantartásának, és bár nem árt, ha az alap ászanákat és a helyes légzést profitól sajátítod el, az alábbi videók nagyon beválnak, ha csak gyorsan, otthon szeretnéd egy kicsit átmozgatni vagy megnyugtatni magad. Mivel itthonról dolgozom, minden reggelem azzal kezdődik…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






