Testvéreink sokféle módon hatnak személyiségfejlődésünkre. A testvérek között leginkább szociális, társas helyzetekről tanulnak sokat a kicsik a nagyoktól, tudtuk meg Heim Judit pszichológustól, családterapeuta-jelölttől.
A szakértő elmondta, hogy a kistestvér érkezése egyrészről kötelesség a nagyobb számára, másrészről viszont játszótársat is kap vele, aki a későbbiekben egy jó beszélgetőtárs is lehet.
– Nehéz családi helyzetekben, mint például szülők válása, vagy egy mostohaszülő, mostohatestvér érkezése a családba nőhet a gyerekek közötti konfliktus, de akár az összetartásukat is növelheti egy-egy ilyen nehezebben kezelhető szituáció. Hiszen ha a szülő valamilyen nehézség miatt érzelmileg kevésbé elérhető, a testvérükhöz fordulhatnak a gyerekek – magyarázta Heim Judit. Olvass még a témában
A pszichológus hozzátette azt is, hogy ha nagyobb a korkülönbség a testvérek között, nagyjából 8-10 év, akkor az idősebb testvér inkább nevelője, szülője a kicsinek, mint partnere a játékban vagy a beszélgetésben.
