A végakarat
Összes pénzét – beleértve a filmből befolyt összeget is – a Digit alapítványra hagyta, ám Fossey anyja megtámadta a végakaratot, és meg is nyerte a pert. Dian Fosseyt a ruandai Karisoke Kutatóközpont területén temették el, a gorillatemetőben, Digit, az 1978-ban megölt kedvenc gorillája mellett.
Nevét számos ruandai, USA-beli szervezet használja fel pénzszerzés céljából. Fossey munkáját barátnője, Shirley McGreal, az Emberszabásúakat Védő Nemzetközi Szövetség folytatja.
A ruandai népirtás során a tábort teljesen kifosztották, tönkretették. A polgárháború alatt a Virunga-hegység erdeit menekültek szállták meg, az illegális fakitermelés pedig eltüntette Fossey gorilláinak életterét. Olvass még a témában
10 növény, ami évszázadok óta a védelem szimbóluma
6 növény, amely a néphiedelmek szerint bőséget hoz az otthonba
Okosabb vagy, mint egy esti híradó szerkesztője? Teszteld a tudásodat!
„Az ablakból tökéletesen látszott, hogy a szomszéd maszturbál” – Albérlet, ami egyáltalán nem olyan volt, mint a leírásban
A Budapesti Állatkertben láttam ,,ezüst hátút” – hím gorillát. Nem tudtam úgy ránézni, hogy ne Fossey története jusson az eszembe. Felvetődött bennem a kérdés: Hol és mikor romlott el ennyire a világ?
Dian Fossey sírja
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






