Így tedd hangulatossá az erkélyt

Így tedd hangulatossá az erkélyt

Címlap / Otthon / Kert és terasz / Így tedd hangulatossá az erkélyt

Egy szép erkély mindenki napjait feldobja. De hogyan is alakítsuk ki úgy, hogy igazán élmény legyen az ott eltöltött idő? Ehhez adunk most egy – két ötletet, melyekből inspirációt meríthetünk.

Növények

Ha már erkélyről van szó, akkor annak az is az egyik lényege, hogy egy kicsit vissza tudjuk hozni a természet közelségét az életünkbe. Ez nagy kincs lehet azok számára, akik lakásban élnek. Nem baj, ha a terület kicsi, egy – két impozáns növény akkor is el fog férni.

A helyet növelhetjük, ha kúszónövényeket választunk, illetve azzal is, ha a cserepeket nem csak a korláton, vagy a földön tudjuk elképzelni. A falra vagy éppen a mellettünk lefutó ereszre is remekül lehet virágokat applikálni, így nem csak helyet spórolunk, de sokkal kedvesebb megjelenést is kölcsönzünk a teraszunknak.

Színek

Mint a szobában, itt is ugyanúgy tudunk játszani a színekkel. Nem csak a fal árnyalatait változtathatjuk, hanem játszhatunk a bútorok, vagy éppen a korlát színeivel is. Van azonban egy – két dolog, amit nem árt figyelembe venni.

Ha erős sárga, vagy éppen pirosas árnyalatot választunk, akkor az vonzani fogja a rovarokat. Fontos az is, hogy a társasházak és lakótelepek nem mindig fogadják el feltétel nélkül az átalakításokat, ezért ennek érdemes utána nézni.

A harmadik fontos szempont, hogy a kiválasztott árnyalatok harmonizáljanak. Ez nem csak a bútorokra igaz, hanem a cserepekre, párnákra és természetesen ne hagyjuk figyelmen kívül a növények harsányzöld színét sem.

Bútorok

Szerencsére a tervezők mára felismerték, hogy az emberek többsége nem Krőzus, és nem engedhet meg magának egy döbbenetes árú garnitúrát, valamint azt is, hogy viszonylag kevesen rendelkeznek egy kisebb lakás méretű erkéllyel.

Ha nem csak egy lépés széles csík a rendelkezésünkre álló terület, akkor már biztosan találunk az ízlésünknek megfelelő darabot.

Érdemes jól megnézni, mit is veszünk. Az esetek többségében nem kifizetődő, ha olcsóbb, de rosszabb minőségű darabba ruházunk be, hiszen a természet viszontagságait ki kell, hogy bírja. Inkább válasszunk egy kicsit drágább bútort, de gyönyörködjünk benne évekig.

Világítás

Fontos a fényviszony az erkélyen. Ez nem csak azt jelenti, hogy milyen csillár van kint a plafonon vagy a falon, hanem az apróbb, világító kiegészítőket is. A fő világítótestnél sem nagyon érdemes spórolni, hiszen a hangulat megteremtésében komoly szerepet játszik.

Ha lógatott dologról van szó, akkor figyeljünk, hogy egy erősebb szél se tudja nekicsapni semminek. A kiegészítők szempontjából nyugodtan bízzuk magunkat a fantáziánkra. Egy karácsonyi égőfüzér vagy néhány gyertya tökéletesen át tudja lényegíteni a teret.

Árnyékolás

Kicsi, nem kicsi az erkély, akkor is fel tud forrósodni a kánikulában- és ha a lakásban is 35°C van, kinek van kedve kimenni a 45°C-os erkélyre? Erre nyújt megoldást az árnyékolás. Kicsi tér esetében érdemes a kitekerhető, falra szerelt verziót választani, mivel nem foglal plusz helyet.

A nagyobb területeken azonban inkább olyan árnyékolót válasszunk, amit kedvünk szerint át tudunk helyezni. A rögzítésük minden esetben nagyon fontos, mert míg a kertben maximum elfekszik egy napernyő, a teraszról esetleg felfedezőútra indul a környező lakások felé, ami igen kellemetlen és veszélyes lehet.

Párnák

A kényelem itt is nagyon fontos, ráadásul a párnákkal a hangulatot is remekül meg tudjuk teremteni. Nem kell félni tőlük, kerülhetnek a földre, a bútorokra, de díszként is használhatjuk őket például a falon.

Ha a színük és a mintájuk adott sémát követ, akkor rendezett, elegáns erkélyt alkothatunk, ha kellemes összevisszaság jellemzi őket, akkor kifejezetten romantikus hatást érhetünk el.

Hangulatok

Ugyanúgy, mint a szobák esetében, az erkélynél is érdemes előre meghatározni, hogy milyen hangulatú teret szeretnénk létrehozni. Egy mediterrán, görögös teraszhoz kék és fehér színeket, hajókötelet, tengeri csigákat, kagylókat használhatunk, a falat esetleg halászhálóval is feldobhatjuk.

Egy keleties erkélyre azonban a finom anyagok, a díszes lámpák és a töméntelen párna a jellemző. Bármilyen hangulatot kialakíthatunk, hiszen az tér feladata az, hogy mi jól érezzük jól magunkat benne.

VIDEO Így tedd fel helyesen a kontúrt, bronzosítót és pirosítót

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!