Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Tedd bababiztossá a párkapcsolatod!

Tedd bababiztossá a párkapcsolatod!

Középen a gyerek?

Ha megfigyeled, a legtöbb képi családábrázolásban a gyerek van középen. Ami természetes, hiszen nyilván leginkább az ő szükségletei köré szerveződik az életetek. Nem szabad viszont hagyni, hogy szó szerint „közétek álljon”! 

5 csillagjegy, akit próbára tesz október vége
Nyugodtan fogjátok meg egymás kezét a jelenlétében, és egyáltalán nem tilos az ölelés és a visszafogott csók sem. A dackorszakban lévő porontyok féltékenyek lehetnek ilyenkor, de hosszú távon nekik is sokkal jobb, ha egymást szerető szülőpár jelenti számukra a hátországot.

Ha baj van

Amennyiben úgy érzed, hogy a kapcsolatotok visszafordíthatatlanul megváltozott a gyermeketek születésével, ne ess kétségbe! Ez ugyanis természetes. Akkor van baj, ha ezt a változást inkább – vagy akár teljesen – negatívnak érzed. 
Vizsgáld meg, hogy a te hozzáállásod és viselkedésed változott-e, vagy az apukáé is. Ha az őszinte, nyílt beszélgetés nem segít, sosem késő pszichológushoz vagy párterapeutához fordulni!
Minden emberi kapcsolatod rendbetétele a saját fejedben kezdődik. Amikor felismered, hogy valami nem stimmel, és hajlandó vagy lépéseket tenni a helyzet javítására, semmi kétség: jól döntesz!
Következő cikkünk5 meglepő ok, amiért érdemes esélyt adnod a társkereső oldalaknakTe valószínűleg csak keresetlenül őszintének vagy karakánnak neveznéd magad. Az egyenes kommunikáció híveként egyértelmű számodra, hogy ami a szíveden, az a szádon. A flörtölés egy képesség, ami fejleszthető ugyan, de tény: nem mindenkinek jutott belőle. Ez tipikusan olyan skatulya, amit te húztál saját magadra. Ha úgy érzed…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Skorpió szezon: 3 csillagjegynek hoz szerelmet
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.