A te életed, a te időd, a te erőforrásaid
A te életed a te felelősséged, a te idődet te magad osztod be saját prioritásod szerint, a te erőforrásaiddal csak neked van jogod gazdálkodni. Minden attól függ, hogy milyen etikai norma szerint lettél nevelve.
Tehát, ha nem tudsz nemet mondani, igenis felül kell vizsgálnod elveidet, ahogy motivációidat is.
Például, ha bűntudat gyötör akkor, ha – alapvetően segítőkész ember lévén – egyszer valamire nemet szeretnél mondani, lehet, hogy a túl sok segítségnyújtás egyfajta pótcselekvés, léleknyugtatás egy másik hibád miatt. Olvass még a témában
Miért nehéz kilépni a boldogtalan kapcsolatból? – Pszichológus válaszol
A legkülönlegesebb júliusi névnapok és jelentéseik
„Pénzen nem lehet boldogságot venni.” 10 hazugság, amit elfogadunk, mert így könnyebb
Festői szépségű borsodi falu, Mályinka rejti a Málna Majort, a mesés vendégházat, ahol mennyei lekvárok és kencék is készülnek
Minden ember saját magáért tartozik felelősséggel, ennek pedig első lépése, hogy idejét, erejét beosztja, nem dolgozik saját maga ellen.
Ez nem azt jelenti, hogy önzőnek kell lenni, mindig csak saját komfortunkat kell nézni, hanem azt, hogy mindennek van egészséges határa, melyen túl már károsan önfeláldozó vagy épp szorongó az ember.






