Tanulékonyság – Napi 1perces történetünk

Ildikó kislánya koraszülöttként jött a világra: alig 1200 grammal, hónapokig küzdve az életért. A csöppnyi kis testben szerencsére óriási volt az akarat, s ma már a négyévesek kotnyelességével veti bele magát mindenbe, amibe csak lehet. A balesetveszélyes dolgokba is, aminek meg is lett az eredménye: leesett a mászókáról, alig bír a jobb lábára állni. Mindig mosolygó szája, most sírásra görbül, amikor pedig meghallja, hogy az orvoshoz készülünk, vele hangos zokogásban tör ki.
– Nem akarok menni, nem akarok menni – hüppögi, krokodilkönnyei már a kabátját áztatják. – Neee… Engedjetek. – tiltakozik, és már rohanna is el, de a lába nem engedelmeskedik.
Nincs mese: ezt orvosnak kell látnia. A rendelő várótermében óriási patáliát csap: tőle szokatlan módon hisztizik, csapkod, csíp és harap – szinte megfékezhetetlen. Végre sorra kerülünk.
– Szia, Panni! De régen láttalak! Milyen nagyra nőttél, és egy ilyen nagylány már nem sír, pláne ha kap tőlem egy finom csokit…- lép oda a tomboló kislányhoz a doktornő – és láss csodát: Panni lecsendesedik.
Először kissé bizalmatlanul nyúl a felkínált édesség után, majd, mint aki soha nem evett ilyet ráveti magát a szerzeményére. Miközben ő boldogan majszol, a doktornő megvizsgálja a sérült lábát.
– Nem lesz itt semmi baj. Megzúzódott egy kicsit, írunk rá valamit, otthon pedig kímélje – vonja le a megnyugtató következtetést. – Na, pöttöm! Most legalább egy hétig pihenned kell- paskolja meg búcsúzóul a kislány vállát. Elköszönünk. – Na, gyere! Vegyük fel a kabátod! – Nem akarom! Nem akarom! – tiltakozik hevesen. – De Panni! Mi ütött beléd? Nem vagy Te ilyen! Öltözz fel ügyesen, ahogy eddig is tetted. – próbálom jobb belátásra bírni.
A kislány elmosolyodik.
  – Oké. De akkor kérek egy csokit…
Ildivel egymásra nézve felnevetünk: tényleg nincs komoly baja a tanulékony kis emberpalántának.