A fejet ne
Pékségben jártunk az osztállyal és az egyik kislány kifejtette nekem, hogy ezek a hatalmas sütők milyen jók lennének kínzásra. Amikor kérdeztem, mire gondol, azt mondta, pont befér egy soványabb ember, akit halálra lehetne égetni. Arra is kitért, hogyha a fejet kint hagyják, még jobb, mert akkor tovább szenved az illető.
Portrék
Rajzórán az volt a feladat, hogy a – 12 éves - gyerekeknek egymást kellett lerajzolniuk. Az egyik – egyébként teljesen normális, kedves – kislány lázasan dolgozott, láttam, hogy több oldalt is telerajzolt, ezért kíváncsian vártam, mit vetett papírra. Amikor megmutatta, összeszorult a torkom. Engem és az öt legjobb barátját rajzolta le, zavarba ejtő részletességgel (nagyon jól rajzolt). A gond csak az volt, hogy mind halottak voltunk. Nekem lőtt seb volt a fejemen, valakinek fejsze vágta szét a koponyáját, volt, akinek a szeméből állt ki a kés. A mai napig kiráz a hideg, ha eszembe jut.
Olvass még a témában
Szórakoztató
Gimis történelemtanárként vérfagyasztó volt, hogy az egyik lány miket talált „viccesnek”. Egyébként nem is figyelt rám, de amint szenvedésről esett szó, mindig hallottam, ahogy kuncog. Éhínség, népírtás, holokauszt, háborús szörnyűségek: ezeken nevetett mindig.
A cikk folytatódik, lapozz!