Divat lett falun is a helyi üzemi konyháról étkezni, vagy sorra látogatni a környékbeli gyorséttermeket…
Tény: egyre kevesebben termelik meg a saját háztartási szükségleteiket kielégítő zöldségeket, gyümölcsöket, s nevelnek háznál haszonállatokat. Divat lett falun is a helyi üzemi konyháról étkezni, vagy sorra látogatni a környékbeli gyorséttermeket, pizzázókat, gyorsbüféket, vagy megelégedni a hazai élelmiszeripar remekeivel.
Ami persze nem baj, hiszen ha van elég pénz minderre, sokkal kényelmesebb, mint a kerti veteményest kapálni kora reggel, vagy naponta több alkalommal is bajlódni a jószágállomány ellátásával. Természetesen e tevékenységek is magas költségekkel járnak, amellett, hogy lényegesen több elfoglaltságot is jelentenek, mint elfogyasztani a már kész ételeket. De. De legalább tudjuk mi az, amit megeszünk. Mert gondoljunk csak az elmúlt két hónap élelmiszerbotrányaira: amikor a szakhatóságok rekordmennyiségű, mintegy 300 tonna – közel 15 kamionnyi – húst és 80 tonna csontot foglaltak le egy közép-magyarországi hűtőházban, vagy hamis kakaót találtak és zároltak, vagy sprotni terméket vontak ki a forgalomból a határérték feletti benzolszármazék (PAH) tartalom miatt.
És a legutóbbi „érdekesség”: egy magát kistermelőnek kiadó egyén kiváló, hazai termékként árulta, a valójában szlovák, belga húsokból és lejárt minőség megőrzési idejű kínai pirospaprikából készült termékeit. Jó lenne, ha újra divatba jönne a valóban „hazai”, a valóban „termelői”. Mert a jelenlegi állapotok szerint mindaz, amit megeszünk csak talány, hogy miből, mikor, és milyen körülmények között készült. Lehet, ha mindezt tudnánk, azonnal rohannánk vetőmagvakat és kapát venni.