Alacsony dózisú röntgensugárral világítják át a mellet. Segítségével már a tapinthatóság előtti stádiumban kimutatható az emlődaganat, bár a negatív lelet nem zárja ki teljesen a rákos diagnózist.A változókorig évente, utána pedig kétévente javasolt az elvégzése, de veszélyeztetettség esetén ennél gyakrabban is adhat beutalót az orvos.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Valamennyi egészségügyi problémára igaz, hogy nincs az a kezelés, aminek a hatása felérne egy icipici megelőzésével. A korai felismerés a leginkább rettegett kórokat is könnyen legyőzhető betegséggé szelídíti, tehát érdemes a szűrővizsgálatokra időt áldozni!
Mammográfia
Rákszűrés
A szokásos nőgyógyászati rákszűrés során az orvos egy pálcika segítségével mintát vesz a méhnyaknyákból, majd elküldi laboratóriumi ellenőrzésre. Ez az úgynevezett PAP-teszt, amit egy görög orvosról, Dr. Papanicolau-ról neveztek el. Az első vizsgálatot 21 esztendős korig javasolják, s utána évente egyszer. Az eredmény egy ötfokozatú skála valamelyik foka lesz: P1-2 esetén negatív, P3-nál gyanús, míg P4-5-nél tumoros leletről beszélünk.