Vannak azok a fogadalmak, amiket az ember lánya egy-egy balul elsült vakáció után, már a hazaúton megtesz: „Soha. Többet. Senkivel.”
Ilyenkor elhatározzuk, hogy a jövőben csak és kizárólag kettesben (vagy magányosan egy lakatlan szigeten) vagyunk hajlandóak pihenni, mert a családi dinamika és a mediterrán hőség keveréke néha robbanásveszélyesebb, mint egy rosszul tárolt tűzijáték. Aztán eltelik pár év, és azon kapjuk magunkat, hogy mégiscsak foglaljuk azokat az apartmanokat – csak (jó esetben) mi is, és a szüleink is alaposan megváltoztunk.
Amikor a spórolás és a rokoni rigolyák találkoznak
Az első nagyobb közös kalandunk emléke még ma is tisztán él bennem, pedig már vagy tizenhat éve történt. Akkoriban szerettünk bele Horvátországba, és a hegymászós, városnézős túrákat jó időre kiütötte a nyeregből a mediterrán életérzés. Mivel minél több időt akartunk a tengerparton tölteni, ott spóroltunk, ahol tudtunk: többen mentünk egy szállásra, és osztoztunk az útiköltségen. Olvass még a témában
Így vágtunk neki az akkori útnak is – a friss párkapcsolatommal, a szüleimmel, a testvéremmel és a barátnőjével. Nem izgultam, hiszen alapvetően jól kijöttünk, és azt hittem, a családom apróbb rigolyáit simán toleráljuk majd. Aztán a valóság már akkor arcul csapott, amikor megérkeztünk. Amíg mi a szállásadóval egyeztettünk (mivel mi foglaltuk a helyet), a többiek szépen „becuccoltak”, nekünk pedig – hogy, hogy nem – a legkisebb, kilátás nélküli szoba maradt.
A rossz szájízzel indult kezdés után jött a feketeleves: rájöttünk, hogy oda a szabadságunk. Addig hozzászoktunk, hogy akkor és oda megyünk, ahová és amikor csak akarunk, most viszont mindenben a többiekhez kellett igazodnunk (hiszen a család szerint kézenfekvő volt, hogy az ő autóikkal megyünk). Bár a párommal addig soha nem veszekedtünk, a feszültséget nyilván egymáson vezettük le.
Értettem, miért, de attól még nagyon frusztrált: ő nem akart sem a leendő anyósával, sem a sógorával tengelyt akasztani, így maradtam én villámhárítónak. Az álomnyaralásból rövid időn belül az lett, hogy alig vártuk, hogy hazaérjünk. Viszont amint otthon átléptük a küszöböt, mintha elvágták volna a köztünk levő feszültséget.
Ott, akkor szentül megfogadtuk: soha többet nem nyaralunk együtt a családdal.
Évekig tartottuk is magunkat ehhez, és mivel a munkánk miatt sokat jártunk külföldre, nem is éreztük a hiányát a közös, nagyüzemi pihenésnek.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
