🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
10/12 Bak
Kedves Bakok, ti aztán megdolgoztatok ebben az évben azért, hogy végre hátradőlhessetek és élvezzétek munkátok gyümölcsét. Hagyjátok figyelmen kívül a problémákat és törekedjetek arra, hogy ezen a napon semmilyen feladat ne kússzon be a gondolataitok közé! Nem vagytok őrült nagy bulizósak, de egy elegáns vacsorával szeretteitek körében igazán megjutalmazhatjátok magatokat.
11/12 Vízöntő
Kedves Vízöntők, az évetek sokszor volt terhelt és lelkileg nehéz, amitől minden bizonnyal most sem tudtok teljesen elvonatkoztatni, de meg kell próbálnotok. Azok az összejövetelek, amiken szeretteitekkel lehettek együtt, megerősíthetik kötődéseiteket és érezhetitek, igenis tartoztok valahova. Ha pedig úgy érzitek, ki kell engednetek a gőzt, az is teljesen helyénvaló – ne fogjátok vissza magatokat!
Kedves Halak, az évzárás már a szokásos módon arra buzdít titeket, hogy befelé forduljatok, átgondoljátok a történteket és időt találjatok arra, hogy szellemileg-lelkileg és persze testileg is megpihenhessetek. Ha valakinek, nektek aztán tökéletes program a wellness, tele fürdéssel és a szeretteitekkel való kapcsolódással. A csendes, reflektív szilveszteri este segíthet felfrissülni és megtalálni a vágyott belső harmóniát, amire az évkezdéshez is nagy szükségetek van.