Mocsok
Óvodás koromban a szüleim szóltak az óvónőknek, hogy ne engedjenek kint játszani soha, mert „piszkos lesz a ruhám.” Szerencsére az egyik óvónéni volt olyan kedves, hogy kért be tőlük egy szett ruhát, azt mondta nekik, hogy minden gyereknek bekérik, „balesetek” esetére. Valójában abban mehettem ki játszani a többiekkel és ő mosta ki nekem hetente kétszer. A mai napig áldom őt, a szüleimet pedig még most sem értem.
Csend
Étkezés közben nem beszélhettünk. Nem vagyunk vallásosak, átlagos család voltunk, nem tudom, apámat miért zavarta az evés közbeni beszéd. „Magyar ember evés közben nem beszél”, de mi annyit sem mondhattunk, hogy „kérem a sót”, fel kellett állnunk, odamennünk, visszavinnünk. Még akkor is csúnyán nézett ránk, ha tüsszentettünk. Utáltuk a közös étkezéseket, alig vártuk a tesóimmal, hogy valami barátnál vagy rokonnál ehessünk, ahol ez közösségi élmény volt és jókat lehetett közben dumcsizni.
Olvass még a témában
Egyik része mérgező, a másik extrém egészséges: így edd a rebarbarát
A japánok soha nem késnek és nem halmoznak. 5+1 dolog, amit érdemes átvenni tőlük
Miért vonzódunk jobban az elérhetetlen emberekhez? Íme a pszichológiai magyarázat
„Kezdd a napot a legnagyobb feladattal!” Időgazdálkodás elfoglalt anyáknak
Kitűnő
Mindig színötös tanuló voltam, egyszer kaptam életemben négyest. Anyám közölte, hogy büntetésként nem mehetek el a legjobb barátnőm szülinapi bulijára. Összeomlottam. Arra a bulira vártam egész évben, nagynénémtől kaptam rá egy csodaszép ruhát, egész nap sírtam. A buli estéjén kopognak. Barátnőm anyukája, Juci néni betrappol és szól, hogy szedjem a holmimat, visz a buliba. Anyám tiltakozott, mire Juci csak ennyit mondott: „Csend legyen, vagy rád küldöm az önkormányzatot, amiért 50 macskát tartasz a házadban!” Így jutottam el életem legjobb bulijába. (Igen, tényleg volt vagy harminc macskánk.)
A cikk folytatódik, lapozz!
