Buszváró, tömeg, tolongás, zaj. - Segítene kedves? Nem bírom felemelni a táskámat. Nem lenne ez nehéz, de egy hete műtötték a vállamat, és nem emelhetek vele. – fordult a mellette álló vadul rágózó lányhoz a fejkendős nénike. - Tudja, most engedtek haza a kórházból, még a fiam sem tud róla- az lesz a meglepetés, hogy váratlanul hazaállítok. – folytatta bizakodva, de a lány elfordította a fejét.- Az a drága Doktor Úr, aki műtött a lelkemre kötötte, hogy kíméljem magam legalább 4 hétig: de ezek a városiak el sem tudják képzelni mennyi a dolog falun. A ház, az udvar, a kert, az állatok – nincs nekem időm pihenni, amúgy sem kíméltem én magam az elmúlt hetven évben egy napot se. Még amikor a gyerekeimet szültem sem – másnap már kapáltam, mostam, főztem, mint máskor… A mai fiatalok – jobb nem is beszélni róla, mintha szakadék tátongana közöttünk.Végre beállt a busz. A lány rezzenéstelen arccal hallgatott. Csak akkor pillantott az idős asszonyra, amikor az megkocogtatta a karját. - Segít akkor kedvesem? A lány kivette a füléből a fülhallgatót, és rosszallóan nézett a nénire. - Mi van? – mordult rá durván. - Bocsánat. Semmi. – hebegte az idős nő. Erővel megragadta az utazótáska fülét, és felemelte. - Mi van? Mi van? – suttogta maga elé .- Szakadék. Szakadék az van…
Segítene kedves? Nem bírom felemelni a táskámat. Nem lenne ez nehéz, de egy hete műtötték a vállamat, és nem emelhetek vele.
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
