Odafigyelsz a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a rendszeres mozgásra, valami mégsem stimmel? Lehet, hogy a lakásban rejtőzik a hiba, hiszen többek között a világítás és a falak színe is beavatkozhat a szervezeted működésébe.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Feszültség a falak miatt
A narancssárga és a piros fal növeli a stresszhormonok szintjét a brit NHS egészségbiztosító állásfoglalása szerint.
Az összefüggés hátterében az állhat, hogy ezek az árnyalatok a gyulladt bőrt juttatják eszünkbe, mellyel automatikus reakciót indítanak el már tudati szinten.
A színeknek azonban jótékony hatásuk is lehet, hiszen a világos falak hozzájárulnak az agyműködés serkentéséhez.
Szakértői állásfoglalás alapján a konyhában a fehér a nyerő, míg a hálószobában a kék nyugtat meg. Sőt, pikáns tény, hogy akik kék hálószobában alszanak, aktívabb szexuális életet élnek, mint akik például bézs vagy szürke falak között hajtják álomra a fejüket.
2/5 Közel a nagyképernyős tévé
A televíziók kijelzőjének mérete többszörösére nőtt az utóbbi évtizedekben – ám a köztudatba nem került be, hogy ennek megfelelően át is kell rendezni a belső tereket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a nagyobb képernyőt távolabbról esik jól nézni.
82 cm körüli képátló esetén például legalább 1,2 m-re kell ülnöd a készüléktől, különben extra terhelésnek teszed ki a szemed, amivel sokszorosára növekszik a krónikus fejfájás veszélye.
A lehető legjobb, ha legalább 2-3 méternyire el tudsz távolodni a tévétől, mert ezáltal többet pihenhet a szemed.
Sokat segít még, ha nem teljesen sötét szobában, hanem valamilyen tompa fényforrás mellett tévézel.
Az egyesült államokbeli Notre Dame-i Egyetem munkatársai kimutatták, hogy egy ajtón kilépve automatikusan törlődik a rövidtávú memóriád nagy része.
Normális esetben ez fel sem tűnik, hiszen segít arra összpontosítani, hogy mi történik az új helyszínen – alapos evolúciós oka van tehát a jelenségnek.
Ha azonban szeretnél minden eddiginél élesebb emlékezőképességet, vagy lakik veled valaki, aki korából vagy egy betegségből adódóan hanyatló memóriával küzd, érdemes meggondolnod az „egyterűsítést”, tehát a helyiségek ajtó nélküli egybenyitását.