🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/5 Ne legyen szem előtt az ital!
Azok, akik egy kocsma 1 kilométeres körzetében laknak, 13%-kal nagyobb eséllyel lesznek alkoholisták – mutattak rá a finn foglalkozás-egészségügyi hivatal szakértői.
Ez azt jelenti, hogy az italozás puszta lehetősége is bűnbe vihet, mert egyfajta „kondicionált választ”, azaz feltételes reflexet vált ki az agyban.
Ezt támasztja alá, hogy az amerikai Cornell Egyetem munkatársai szerint kétszer szívesebben isznak bort azok, akiknél otthon az üveg szem előtt van.
Ennek fényében nem biztos, hogy érdemes látványosan felvonultatnod a szeszkészletet a polcon…
5/5 Sötétítővel a karcsúságért
A vékony sötétítőfüggöny és az utcai lámpa kombinációja jelentősen megnöveli az elhízás kockázatát – állítja a brit rákkutató intézet.
A vizsgálat szerint ugyanis azon nők derékbősége nagyobb volt, akiknél a hálószobaablak elé függesztett sötétítőn átsejlett a külső mesterséges fény.
Ez aligha meglepő annak a tudatában, hogy az Ohiói Állami Egyetem tudósai egérkísérletek során bebizonyították: a fényben alvó állatok másfélszer akkora eséllyel híznak el, mint ugyanannyi kalóriát fogyasztó, ám sötétben pihenő társaik.
Feltételezések szerint a fény felborítja a szervezet belső órájának működését, ennélfogva az anyagcserét is.
A te otthonodban melyik probléma áll fenn az említettek közül?