A csillámpor nagyon látványos és az idei fesztivál divat egyik fő alkotóeleme, viszont tudjuk róla, hogy nehezen kezelhető jószág. Lehullik a szem alá, szétszóródik mindenhova, még hetekkel később is megtaláljuk a hajunkban, a a fürdőszobában, a párunkon stb.
Ezek miatt nagyon fontos, hogy mivel visszük fel a szemre, nekem a műszempilla ragasztó vált be leginkább (Duo – Brush On Striplash Adhesive). Először a ragasztó vékony applikátorával húzok csíkot a pillák tövébe, majd belemártom a hegyes ecset végét is a ragasztóba.
Ezután nyúlok az ecsettel a csillámporba, lepöccintem a felesleget, majd tapasztó mozdulatokkal viszem fel az előre meghúzott ragasztó csíkra. Türelmesnek kell lenni, inkább többször vegyünk fel kevés csillámot az ecsettel, és csak nyomkodó/tapasztó mozdulatokat használjunk.
Én nem húzom meg egyből az egész tusvonalat a ragasztóval, egyszerre elég fél centi, úgyis megszáradna mire odaérünk a csillámmal. Nekem ezzel a technikával nem szokott lehullani felesleg, de ha mégis, akkor celluxxal könnyű leszedni a bőrről.
Közel ülő szemű lányok figyelem! Ti nyugodtan húzzatok jó hosszú vonalat, ahogy a képen láthatjátok, pöttyökkel vagy pöttyök nélkül, minden verzióban jól fog állni nektek. Hajrá lányok, próbáljátok ki és ne feledjétek: „Olyan nincs, hogy valamivel nem lehet tusvonalat húzni!”.