🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
7/10 Függőség
Új mentős kolléga, mindenki kedvence. Én azonnal láttam rajta, hogy nem közénk való, valahogy mindig úgy tűnt, mint aki kilóg a sorból, de nem tudtam megmagyarázni, mindenki elégedett volt vele. Az egyik jófej kollégámmal össze is vesztem, azt mondta, csak magamra haragítok mindenkit azzal, hogy „áskálódom”. Amikor pár hét múlva feltűnt, hogy rengeteg gyógyszer fogy és amikor belső vizsgálatot indítottak szóltam, hogy vele kezdjék. Kiderült, hogy a fickó gyógyszerfüggő volt és úgy gondolta, mentősként büntetlenül fogja majd táplálni a függőségét.
8/10 Tyúkanyó
A táborvezető egy igazi tyúkanyó-típusú néni volt, akihez mindenki fordulhatott, ha gondja volt, mindenki szerette – rajtam kívül. Nekem mindig megjátszottnak tűnt a törődése. Egyik nap az egyik diákom – egy 11 éves, visszahúzódó fiú – csendben elmesélte nekem, hogy a néni megkérdezte tőle, tiszta-e a fütyije mert ha nem, ő „szívesen megmossa neki”. A táborvezető felettese meg sem hallgatott, négy másik vezetőnek kellett panaszkodnom, mire vizsgálat indult. Kiderült, hogy az elmúlt 5 évben már nyolcan jelentettek hasonló zaklatást általa, de mindig eltussolták az ügyet. A célpontjai visszahúzódó, 9-13 éves fiúk voltak.
Egy hangszerboltban dolgoztam, egyszerre kezdtem egy sráccal. Mindig korábban érkezett munkába és mindig utolsónak maradt, kedves volt a vendégekkel, a munkaadóim mindig vele példálóztak. Én tudtam, hogy rejteget valamit, de erre mindig az volt a válasz, hogy dolgozzam olyan keményen, mint ő. Aztán kiderült, hogy a srác hónapokon keresztül lopott drága hangszereket a boltból, azért maradt mindig később mert akkor vitte el őket kocsival. Úgy bukott le, hogy bejelentkezve maradt az egyik céges gépen és a főnök látta, hogy a hangszereket árulja online.