Ekkoriban kezdtek széles körben elérhetővé válni azok a guruló csodák és azok a digitális(nak ható) kütyük, amelyek alapjaiban forgatták fel a lakótelepi hierarchiát, és amelyekért valóságos presztízsharcot kellett vívnunk a szüleinkkel. Mert valljuk be: a fagyipénznél is fontosabbak voltak azok a státuszszimbólumok, amelyek nélkül egyszerűen nem létezhettünk, és amelyekért hetekig vagy hónapokig kellett alakítani a mintagyereket, bízva abban, hogy a felnőttek végül beadják a derekukat.
Digitális felelősség
Az első ilyen digitális őrület, amivel szülői felelősséget kényszerítettünk magunkra, a Tamagotchi volt. Valamikor 1997 környékén robbant be ez a tojás alakú, háromgombos japán csoda. Teljesen komolyan mondtuk le a közös focizást vagy a számháborút azzal a felkiáltással, hogy nem mehetünk le, mert a kedvencünk mindjárt éhen hal.
Ez a kis kütyü igazi érzelmi hullámvasút volt: a szerencsésebbek az eredeti verziót nyúzták, míg másoknak a piacos, hamisított változat jutott – a legkevésbé szerencséseknek pedig még az se.
Életünk első egzisztenciális krízisét egy gombelemmel működő műanyag toknak köszönhettük, de imádtuk. Olvass még a témában
Elegünk lesz valaha az AI-hazugságokból? Vagy már soha nem lesz zavaró, hogy nincs a tartalom mögött emberi jelenlét?
Okosabb vagy, mint egy könyvtáros? Teszteld a tudásodat!
Nem is gondolnád – Ez lehet a hotelszoba egyik legbaktériumosabb tárgya
Ezért tesz jót az agyadnak, ha egy jó könyvben felejtkezel el a világról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
