A modern önéletrajzok
Ezek az új, modernizált önéletrajzok szöges ellentétei a klasszikus változatoknak. Egyáltalán nincs bennük esszészerű leírás, fogalmazás, csak és kizárólag a lényegre koncentrálnak – arra is felsorolásszerűen. Fordított időrend jellemző rájuk, tehát az iskolák és a munkahelyek közül is azok kerülnek felülre, amikkel legutóbb foglalkoztál. Ez ugyancsak azt segíti elő, hogy a HR-esek minél gyorsabban végig tudják pörgetni az információkat. Ez az önéletrajz-típus azonban felvetett egy komoly problémát, elsősorban akkor, amikor szűkült a piac, és egyre kevesebb jelentkező lett egy-egy munkahelyre. A száraz adatok ugyan sokszor számítanak, de vajmi keveset mondanak el ténylegesen az álláskeresőről. Lehet valakinek öt-hat témába vágó iskolája, munkahelye, az még korántsem jelenti azt, hogy a személyisége is alkalmas az új pozícióra.
Ezt a dilemmát igyekezett kiküszöbölni a nagyközönség azáltal, hogy a modern önéletrajzokban is felsorolásszerűen megjelentek a személyiségre vonatkozó tulajdonságok, majd később ezt egészítette ki a motivációs levél.
Ez a kombináció nagyon sokáig működött: a rövid, tömör és lényegre törő önéletrajzhoz csatlakozott egy bemutatkozó, így ha a tanulmányok, tapasztalatok alapján valaki érdekesnek bizonyult, akkor a mellékelt levele által közelebbről is meg lehetett ismerni.
Olvass még a témában
![]()
Ha ezeket a tüneteket veszed észre magadon, kérj szabadságot: így kérd ki magad a főnöködtől
![]()
Orvosok, civil életben mi volt az az eset, amikor tudtátok, hogy az illetőt azonnal kórházba kell vinnetek?
![]()
10 tény, amit nem akarsz hallani, ha utálod a munkahelyed – Jobb, ha szembenézel velük!
![]()
Ezek a magyar illóolajos gyertyák végre nem ártalmasak az egészségre
A modern önéletrajzok tehát még mindig befutónak számítanak, de sokan szeretnének kitűnni a tömegből, és ezen a téren egyre inkább megengedőbbek, lazábbak a szabályok: így kerültek a porondra a grafikus önéletrajzok.






