Gyakran hallani az idősebb generációtól a kissé szemrehányó megjegyzést, miszerint „bezzeg az ő idejükben a gyerekek még mindent megettek, amit eléjük tettek”.
Szülőként ilyenkor hajlamosak lehetünk bűntudatot érezni, és azon rágódni, vajon „hol rontottuk el”, vagy miért és mikor vált az ebédlőasztal valódi csatatérré. Pedig ez a jelenség sokkal összetettebb annál, minthogy egyszerűen a „rossz nevelésre” fognánk: a történelem, a megváltozott életmódunk és a biológia együttesen alakították ki a mai gyerekek olykor „érdekes” és kevésbé teljes értékű ízlésvilágát.
Amikor a szükség diktálta az étvágyat
Ha visszatekintünk a néhány évszázaddal ezelőtti korokra, azt látjuk, hogy a válogatósság fogalma gyakorlatilag ismeretlen volt az emberek számára – nem is csoda, hiszen sokszor az egész család örült, ha egyáltalán étel került az asztalra. Olvass még a témában
Rá akartam szólni a tinédzserekre a buszon, de nem mertem – ahogy senki más sem
Mantrák októberre: ez a neked szóló megerősítés a Mérleg szezonban
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
A Mérleg-szezon inspirációi: kuckózós tónusok és esztétikus dekorációk a harmonikus őszi otthonért
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






