🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/6 Próbálj a modern vonalra hagyatkozni
A minimalizmus fontos alapeleme a modernitás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minél inkább egyszerű, letisztult bútorokat kell vásárolnod, illetve csak azokat szabad megvenned, amiknek tényleg funkciójuk is van.
Ennek a stílusnak sok egyéb mellett az is az előnye, hogy nagyon szellősnek mutatja a helyiségeket. Ez nem csak a világos színeknek, a nagy ablakoknak köszönhető, hanem annak is, hogy nem zsúfolunk semmit a szobákba.
Egy hálóba bőven elegendő az ágy és két éjjeliszekrény, esetleg egy polc, vagy kép a falra. A stílus szerint minimalizálni kell azoknak a kiegészítőknek a számát, amiknek csupán díszítő értékük van.
5/6 Lágyíts a vonalakon
Sokan nem szeretik a modern vonalakat az otthonaikban, mert túlságosan sterilnek tűnik. Ez részben igaz, de egyrészt valakinek pont ez tetszik, másrészt nem muszáj ridegnek hatnia a nagyon minimalista otthonnak sem.
Sokat lágyít a látványon pl. némi csillogás, vagy éppen puhaság, így jó ötlet lágy, hosszúszálú szőnyegeket beszerezni, esetleg ezüst-, vagy bronzcsillámos csillárokat, kiegészítőket. Sokat dobhat a helyiségek összképén az is, ha itt-ott elrejtesz néhány kedves kelléket. Pl. különleges kaspóba ültetett pozsgásakat, családi fotókat.
Ezektől otthonosabb lesz az összkép – de továbbra is lényeges, hogy ne ess túlzásba!
A kiegészítőket illetően jó választásnak bizonyulnak az élő virágok, és nem csak a már szóba hozott pozsgásak.
Utóbbiak azért is népszerűek, mert szinte el lehet feledkezni róluk: sok vizet tárolnak a leveleikben, és nem igényelnek gyakori átültetést, foglalkozást. Ez az elv pontosan illik a minimalista stílusra is!
Hasonlóan közkedveltek – éppen emiatt – a kaktuszok is, de persze bármilyen virágot választhatsz otthonra. Természetesen itt sem az a lényeg, hogy mindent ellepjen a zöld, de néhány jól eltalált és megkomponált szobanövény felteheti az i-re a pontot.