Variálj az öntetekkel
A salátaönteteket nem szabad félvállról venni, hiszen azok adják meg az igazi ízét ennek a fogásnak. Egy jó öntettel összeérik minden, ami a tányérra került, úgyhogy lényeges, hogy kellő figyelmet fordíts rá. A boltokban vásárolhatsz kész salátaönteteket, amik közül nem mindegyik rossz, de általában nagyon magas a kalóriatartalmuk, ráadásul sok bennük az ízfokozó és a cukor. Szerencsére otthon is pillanatok alatt készíthetsz öntetet. Remek öntet recepteket találhatsz itt!
Ha minimalista vagy, elegendő kevés olajat összekeverned pár csepp citromlével, vagy éppen ecettel, de akár kész balzsamecetet, szójaszószt is önthetsz a salátádra, így keverned sem kell semmit. Bármilyen friss, vagy szárított fűszert is szórhatsz a dresszingbe, nem tudsz melléfogni vele. Ha a hagyományos öntetek unalmasak, akkor még mindig nyúlhatsz a majonézhez, vagy éppen a mustárhoz, és persze az olyan intenzív ízesítőkre is ajánlatos gondolnod, mint amilyen a fokhagyma.
A salátádra emellett nem csak valamilyen öntet, vagy szósz kerülhet, hiszen ott vannak még a pesztók: ugyan ezek általában krémesebbek, tömörebbek, mint a hagyományos dresszingek, de citromlével, vízzel, vagy olajjal hígítva máris eleget tesznek a feladatuknak. Olvass még a témában
A kávé is beleszámít a napi vízfogyasztásodba? Íme, mit mondanak erről a szakértők
Ezt hozza 2026. október 25. a numerológia szerint: befejezés és lelki újjászületés
Mennyire ismered a halloweeni babonákat és szokásokat? Tedd próbára a tudásod!
Ezt hozza 2026. október 21. a numerológia szerint: kaland és változás
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






