Mit kezdj a tárgyakkal?
A pókhálózás során a saját tempódban haladhatsz. Hogyha elég mérges és dühös vagy, akár azonnal ki is dobhatsz mindent a másiktól, de ha fájdalmas emlékek kötnek egyes tárgyakhoz, pókhálózhatsz néhány héttel vagy hónappal a szakítás után is.
Azzal sincs baj, ha megtartasz valamit, csak ne zaklasson fel. A szakértő szerint az is előfordulhat, hogy bizonyos emlékekhez pozitív gondolatok kötnek, és nincs szíved megszabadulni tőlük pl. egy nemrégiben neked ajándékozott könyv, amit még nem olvastál el.
„Hogyha úgy érzed, érzelmileg tudod kezelni azt a bizonyos tárgyat és annak velejáróit, nem kell feltétlen megszabadulni tőle. Amíg érzelmileg nem visel meg, rendben van, hogy megtartod. A pókháló olyan tárgyak számára van fenntartva, amik nagy szomorúságot és stresszt okoznak, nem pedig azoknak a dolgoknak, amelyeket értékelsz a múltadból”
– mondja Sandra Kushnir.
A szakértő azt is elmondta, a pókhálózás egyfajta fizikai aktusként szolgál a tér és az érzelmi energia visszaszerzésére. Azért jó megoldás, mert sokszor a szabadság, az energia és a tisztaság érzését kelti. Ez a tendencia pedig rávilágít a szándékos öngondoskodás és a szakítás utáni határok felállításának értékére. Olvass még a témában
„Egyikünk sem színlelte, hogy többet akarna” – Nem ismerjük el, pedig a „barátság extrákkal” a legőszintébb kapcsolat
A lakásod legőszintébb pontja: a lim-lom fiók, amit tuti te is szégyellsz
Nem szereted a Halloweent? Rendben. De miért kell másnak is utálnia?
Mágnesként vonzanak és hajthatatlanok: ezért nézhetünk fel a Skorpiókra
Következő cikkünkVan 5 alapos indok, amikor meg lehet szakítani a rokonokkal a kapcsolatot – a szakértő szerintBár a családi kötelék megkérdőjelezhetetlen és gyakran erős, mégis vannak helyzetek, amikor ez a kapcsolat mérgezővé válik, megnehezítve az életet és a lelki egészséget. Ahogyan Dr. Alexandra Soloman terapeuta is elmondta egyik podcastjában: néha az önfenntartás érdekében muszáj megtenni ezt a lépést. A szülőkkel való kapcsolat…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






