Örökös dilemma
Aztán pár éve történt valami és egyik pillanatról a másikra elkezdett zavarni. Nekem ez furcsa volt, mert azt hittem, ha ez a kérdés nem jön elő a húszas éveim elején, akkor a későbbiekben sem fog. Én, aki imádtam nyáron melltartó nélkül ruhákban járni és szerettem a kis melleimet, hirtelen elkezdett zavarni a mérete. Én ezt egyértelműen a nővé érésemmel kötöm össze, egyszerűen kislánynak éreztem magam. Aztán jött egy újabb hullám és megint elhessegettem a plasztikai műtét gondolatát.
Mindig is harcban álltam a külsőm elfogadásával és nehezen fért össze számomra a plasztikai műtét és önelfogadás gondolata.
Annyi helyről halljuk, hogy fogadjuk el a testünket úgy, ahogy van, mert nem véletlenül kaptuk ezt a külsőt. Ez motoszkált a fejemben még évekig és komolyan dolgoztam azon, hogy ezt így is gondoljam. Ez azóta sem változott bennem, viszont megtanultam, hogy ezt a témát lehet sokkal rugalmasabban is kezelni. Ezek a beavatkozások kifejezetten azért vannak, hogy a nőknek önbizalmat adjanak. Nem innen kell nyerni a magabiztosságot és önszeretetet, de sokat hozzáadhatnak. Így végül, sok évnyi halogatás után úgy döntöttem, bejelentkezem kozultációra. Olvass még a témában
